Cesar Millan huszonegy éves illegális mexikói bevándorló, 1990-ben, amikor az Egyesült Államokba érkezett, legnagyobb megdöbbenésére az ott élő kedvenceket lelkileg betegnek találta. Hiába feszítettek ékszeres kutya-ruháikban, hiába hordták őket krokodilbőr táskában és aranyozott pórázon, ezek a kutyák zaklatottan alvók, agresszívek és megszállottak, félősek és feszültek voltak. Ellentétben a Cesar Millan nagyapjának bérelt földjén, Ixpalinóban szabadon élő, az embert önként falkavezérnek választó ebekkel.

K.Gyurkó Rita és Sári-sori Macskavadász Zenta és hátul a kicsi Gesztenye erdélyi kopók a Naplás tavon

Azon a birtokon a munkakutyák családtagok voltak, de nem kedvencek. A nagyapa körül futkosva segítettek kordában tartani a több tucat marhát minden nap a legelőtől a folyóig és a visszaterelés során, elkísérték a nagymamát, ha a mezőre a munkásoknak vitt ebédet, védelmezték a gyerekeket, a földet és a házat, és ha egy munkás a mezőn felejtette a kalapját, az egyik kutya ott maradt őrizni, míg a tulajdonosa vissza nem tért.  Ixpalinóban ember és állat is tudta, hol a helye, ki dirigál. Ott a kutyák természetes módon voltak kiegyensúlyozottak.

Az évek során Cesar Millan neves kutyaviselkedési szakemberré vált, a The National Humane Society Genezis Award Committee (Amerika egyik legnagyobb állatvédő szervezetének díjkiosztó bizottsága) 2005-ben neki ítélte a Különleges Elismerés Díjat a menhelyi állatok rehabilitálásában nyújtott segítségéért.

Kutyáink nem az emberi javakra vágyakoznak, hanem azokra a dolgokra, amivel a szabadon, a természetben élő vadkutyák és farkasok rendelkeznek. Egyszerű kutyaként szeretnének élni egy stabil, kiegyensúlyozott falkában. És ehhez el kell felejteniük gazdájuk szeretetből fakadó, ám végső soron ártalmas kísérletét arra, hogy két lábon járó, bundás embereket faragjanak belőlük – írja Cesar Millan Melissa Jo Pertier társszerző segítségével a GABO Könyvkiadó által magyarul most megjelentetett, A csodálatos kutyadoki című könyvében.

A kora reggel a viselkedésterápián lévő, a trénernél „táborozó” vagy befogadott kutyákat a Santa Monica - hegységben köszönti. A harmincöt kutya póráz nélkül fut Cesar Millan után, mintegy négy órán keresztül, váltva az intenzív, a mérsékelt mozgást a pihenéssel. Egy óra elteltével engedi csak őket rövid időre maga elé. Utána itatás, pihenés, majd a megérdemelt evés következik. Az étkezés akaraterő-próba a kutyáknak. Fel kell sorakozzanak és várakozniuk emberi falkavezérük előtt,  aki a legtürelmesebbnek, a legnyugodtabbnak engedi először, hogy egyen. S mindezt a többi kutya között, civakodás és erőfitogtatás nélkül. Délutánonként pedig Los Angeles lakói a görkorcsolyán tíz kutyájával az utcán száguldó Cesart bámulhatják, mert újra a mozognia kell az állatoknak.

A Kutyapszichológiai Központba kerülő kutyák hamar kiegyensúlyozottá válnak és megszabadulnak a viselkedési problémáiktól. Ha hasonló életmódot biztosít a gazdája otthon is ezeknek a kedvenceknek, nem lesz arra szükség, hogy menhelyre kerüljenek. A menhelyre került ebeket ezzel a módszerrel rehabilitálva méltó társai lehetnek egy igényeiket megfelelő módon biztosító új gazdának.

Cesar módszere a kiegyensúlyozott, boldog kutyaéletre egyszerű. Nem parancsok megtanítására van szüksége a kutyáinknak, hanem arra, hogy minden nap biztosítsuk számára a három legfontosabb dolgot: a testmozgást, a fegyelmet és csak legutoljára, a jó viselkedése jutalmaként, a szeretetet.  Mert kedvencünk elsősorban állat, aztán kutya, aztán csivava és csak legvégül Lucyke.

http://www.neveletleneb.hu/a-kutyaboldogsag-harom-forrasa-mozgas-fegyelem-es-szeretet/