Ki tudja miért, az uszkár kedvelők ügyet sem vetnek arra, hogy kedvencük derék munkakutya múlttal rendelkezik. Helyette fésülik, nyírják, cicomázzák és a legritkább esetben állítják komolyabb szellemi kihívás elé a lekváros palacsinta evésnél.  Kevés olyan kutyafajta létezik, mellyel úgy kitolt a sors, mint vele, hisz általános megítélését nem túl kedvezően befolyásolja, hogy kialakulása óta – már-már misztikus erővel – vonzza a gladiátor természetű nagyikat, akik ádázul és tiszta szívvel képesek gyűlölni minden olyan kutyát, mely közelíteni merészel az „ő kis Fifikéjükhöz…

Habcsók a mocsárban

Egy habosra tupírozott, vattacukor megjelenésű uszkár ringben lejtett elegáns kűrjét elnézve, nehéz elképzelni, hogy ősei mocskos tocsogókban, zavaros pocsolyákban apportírozták a vadkacsát. Az ún. „oroszlán” fazonú nyírás is, mely szorosan összeforrt az uszkár nevével és melynek látványától legtöbben a megbotránkozva, döbbenettel, vagy harsányan kacagva elvetődnek, valamikori munkájával állt összefüggésben. A far- és comtájékon rövidre nyírt szőrzet a könnyebb úszást, az ízületeken hagyott pom-pom pedig a reuma és egyéb külső sérülések elleni védelmet szolgálta. Az uszkárosok legalábbis ezt állítják. Jobb magyarázat híján kénytelenek vagyunk hinni nekik, máskülönben nehéz volna ész érvekkel megindokolni a szőrzetalakítás formavilágában mai napig extravagánsnak számító oroszlán fazont.

Az eredeti, dolgozó uszkárok egyébként méretben a mai óriás uszkárokhoz közelítettek, ezen kívül érdekes, de akkortájt még a mi pulinkéhoz hasonló, zsinóros szőrköntöst viseltek.

Bár a fajta kialakulását a XIV-XV. századra becsülik, az uszkár keretek közé szorított, tudatos tenyésztése 1893-ban Németországban kezdődött. Kicsit később, 1932-ben a németek a franciákkal karöltve átdolgozták a standardot, melyet 1936-ban az FCI el is fogadott és Franciaországot jelölte meg fajtagazdaként.

Büdi árból a budoárba

Persze ahogy változtak az idők és elvárások, fokozatosan változott az uszkár is. Feladata a vadászatról lassan a kényeztetett kedvenc szerepkörére módosult. Nyilván ennek köszönhető méretbeli sokszínűsége is. Az uszkár azon ritka fajták egyike, melynek négy méretváltozata létezik: óriás (45-62 cm), közép (35-45 cm), törpe (28-35) és toy (15-28 cm).

Az eltérő méretkategóriába tartozó egyedek nem keresztezhetők, ám a tartományok „átjárhatók”, azaz a szabályozás megengedi, hogy a saját típusukat túl- vagy alulnövő példányokat átminősíthessék a megfelelő kategóriába.

Az egyes méretváltozatok nemcsak nagyságukban, de vérmérsékletükben, temperamentumukban is különböznek egymástól.

A törpe és toy változatok élénk, már-már hiperaktív minikutyák, akik kullancsként képesek lógni imádott gazdájukon. Szinte belebetegednek hiányába és még egy rövidke elválást is szinte végzetes traumaként élnek meg. Hiába no, ízig-vérig társasági kutyák, és ezt a feladatot minden igyekezetükkel el is látják.

Az óriás természetesen mindennek ellentéte. Impozáns megjelenésű, büszke jószág, aki a végtelenségig nyugodt és kiegyensúlyozott. Roppant nagy kár, hogy ez a változat a legritkább, holott látványos és eredeti kinézete igazán különlegessé, jelleme pedig rendkívül megnyerővé teszi.

A közép – mint neve is mutatja – az arany középutat testesíti meg. Nem idegesítően izgága, ugyanakkor nem alszik meg a tej a szájában. Ölebnek nem túl nagy, és „kutyának” sem túl kicsi. Nem véletlen, hogy a négyük közül ő lett a legnépszerűbb változat.

Legyen azonban toy, törpe, közép, vagy óriás, az uszkárok kiemelkedő szellemi képességekkel rendelkeznek. Kifejezetten igénylik a szoros kapcsolatot és folyamatos kommunikációt gazdájukkal, így nagyon sok dolgot maguktól, az embert figyelve sajátítanak el. A hagyományos feladatok bármelyikét meghökkentően hamar képesek megtanulni, de a különleges elvárások sem egykönnyen fognak ki rajtuk. Nem véletlen, hogy gyakran találkozni a cirkusz porondján parádézó uszkárokkal.

Évekkel ezelőtt napvilágot látott egy tanulmány, mely a kutyafajtákat intelligenciájuk szerint rangsorolta. Persze számtalan cáfolat és ellenérv hangzott el akkor, és azóta is az eredményekhez vezető kísérletsorozat, a vizsgált fajták, valamint azok egyedeivel kapcsolatban, de az uszkár második helyezését kevesen vitatták.

Érzelemdús energiabomba

Amellett, hogy az uszkárokat kimagasló intelligencia jellemzi, kifejezetten temperamentumos,  élénk állatok, akik szinte mindig vidámak és még késő öreg korukban is idétlenül bohókásak tudnak lenni.

Az uszkárok további különlegessége és mérettől független – egységes jellemzője, a gazdától érkező bármilyen szeretetnyilvánítás hatására lágyuló konzisztencia. A legkisebb simogatás, vagy cirógatás hatására szinte cseppfolyósodik a gyönyörtől és olyan érzelmes pillantásokra képes, mely – ha nem tudnánk, hogy szívből jövő megnyilvánulás – akár geilként is hatna. Olyannyira bújós és simulékony, mint egy nőstény macska „azokon a bizonyos napokon”…

A fogszabályzós tinilányok fékeveszett rajongása az épp aktuális – „fröccsöntött műanyag” – fiúcsapat iránt, felszínes formalitás az uszkár odaadó ragaszkodásához képest.

Érzékeny lelki beállítottsága ideális partnerré teszi a mindennapokban azok számára, akik egy virágra szálló méhecske látványától is elérzékenyülnek. Nevelésénél a gorombaságot mindenképpen kerülni kell, mert ezzel csak belegázolunk lelkébe. Szükség esetén a kissé  megemelt hangerő, vagy szigorú tekintet bőven megteszi.

Az uszkár durvaságra, agresszivitásra nem hajlamos. Személyes tapasztalataim alapján az uszkárok jóravaló, kifinomult világfik, akik könnyed eleganciával viselkednek fajtárasaikkal szemben. Semmi goromba birkózás, vagy fékeveszett pankráció. Ügyes kis testcselek, villámgyors kergetőzés, esetleg egy kis „light-kontakt, anélkül, hogy a mesterien belőtt séró visszafordíthatatlan károkat szenvedne.

Ilyen téren – tisztelet a kivételnek – sokkal jobban kell tartani az uszkáros gazdáktól. Gyakorta az a benyomásom, hogy az uszkártartás főként az egyedülálló hölgyek sportja, akik esetenként igen túlfejlett kutyavédelmi technikákkal vértezik fel magukat. Ezek finomabb változata az elkerülő hadművelet, mikor a kutyájáért aggódó gazdi igyekszik mindentől és mindenkitől (értsd csúnya nagy kutyák) távol tartani kedvencét, és már a látótávolságban felbukkanó „ellenség” sziluettjétől is hanyat-homlok menekülésre fogja a dolgot.  A haladók, illetve egy váratlan „rajtaütéstől” megszeppentek fénysebességgel tudják hónuk alá csapni imádott pudlijukat. Vannak aki oly tökélyre vitték ezt a mozdulatsort, hogy akár egy lendületes pórázrántás segítségével képesek mellmagasságba emelni szerencsétlen állatot, hogy aztán olyan lendülettel ragadhassák magukhoz, mint Denis Rodman a lepattanó labdát.

Az igazi mesterek azonban nem elégszenek meg ennyivel. Passzív védekezésből, aktív támadásba mennek át és Jackie Chan-t megszégyenítő lábtechnikával próbálják elebrudalni a betolakodót, miközben – pszichológiai hadviselés – gyanánt válogatott szitkokkal árasztják el a másik kutyát, annak le- és felmenőit, valamint, ha nem vigyáz magára, gazdáját is.

Persze igazságtalanság volna azonban csupán csak őket felelőssé tenni aggodalmukért, hiszen sajnos a kutyatartók között sok olyan bárdolatlan ember is akad, aki örömét leli abban, ha hozzá hasonlatos, kötekedő, arrogáns kutyájával terrorban tarthatja környezetét.  Nyilvánvaló, hogy velük szemben főként a kistestű kutyák és gazdáik húzhatják (húzzák) a rövidebbet.

Ezeket az esteket leszámítva, a mindennapi gyakorlat mégis azt mutatja, hogy félelemeik a legtöbbször indokolatlanok, saját kutyájuk annyi károsodást szenvedhet „csupán”, hogy sosem tud normálisan szocializálódni, ennek következtében nem tanul meg fajtársaihoz alkalmazkodni.

Mindent a szemnek…

Mióta az uszkár kilépett a piszkos mocsarak bűzölgő vízéből és bevonult az illatos szalonok fényűző világába, szőrzete jelentős átalakuláson ment keresztül. Innentől kezdve, valóságos kultusza született az uszkár fazonírozásának, melyre nemcsak komplett iparág épült, de ezzel együtt a kiegészítő felszerelések: samponok, balzsamok, fésűk, ollók, esőkabátok, stb… szubkultúrája is szárba szökkent.

A kifésült, habosra tupírozott bunda a kutyakozmetikusi kreativitás kiélésének kimeríthetetlen tárháza, mely újabbnál-újabb nyírásformákban ölt testet. Vitathatatlan, hogy az uszkár kozmetikája komoly szakértelemet és sokéves gyakorlatot igénylő feladat, az embernek időnként mégis olyan érzése támad, hogy az egész mára már kissé öncélúvá vált és az uszkár pusztán csak azért van  a képben, hogy a klasszikus, vagy vadiúj kreálmányokat testén viselje, mint egy hordozható parókatartó. A több órás munkával kialakított kiállításra készült  szőrkorona meglehetősen rosszul tűri a külső behatásokat (pl. eső, simogatás), ezért a gazdák  direkt kérik, hogy ne nyúljanak uszkárjukhoz, mert bezsírosodik, vagy lelapul a kiállításra  felkészített bunda.

Nem kell azonban feltétlenül ragaszkodunk a közfelfogás szerint anomáliának számító extra nyírásmódhoz. Egy gondozott, pusztán csak némi fazonigazításon áteső uszkár kifejezetten  jópofa megjelenésű,  szőrzete pedig így is nagyon sok örömet tud okozni.

A göndörödő fürtök rendkívül kellemes, selymesen puha tapintásúak. Emellett az uszkár szőre  teljesen szagtalan, tehát még egy kiadós elázás után sem kell kereszthuzatot csinálni miatta a lakásban. Ami pedig igazán különlegessé teszi, hogy egyáltalán nem hullatja.

Azt persze mindenképp tudni kell, hogy az uszkárt – még ha csak hobbi céllal tartott kutyáról van is szó – hetente egyszer át kell fésülni, másfél-két havonta pedig kötelező vizitet kell tartani a kutyakozmetikusnál, nyírás és generálszerviz (fülpucolás, tappancsápolás, stb…) céljából. Ennek elmulasztásával a kutya szőre idővel összeáll, benemezesik és hamarosan azon vesszük észre magunkat, hogy egy ballagási tarisznya kocog pórázunk végén. A szőrápolási rutintól egyébként nem kell annyira félni, mivel egyáltalán nem nagy ár a korábban vázolt pozitívumokért. A tendencia mégis az irányba mutat, hogy sokan nem szeretnek kozmetikusnál pepecselni, ennek köszönhetően az uszkár népszerűsége napjainkra visszaesett.

Ez igazán kár, pedig nagyon szórakoztató és kellemes partnerre lel benne, aki egy komfortos, könnyen kezelhető, vidám partnerre vágyik kutyája személyében, és idejét nem kiképzéssel, hanem sokat játszva, kedélyesen szeretné eltölteni kedvencével.

Az uszkár igazi lakáskutya, emberhez való szoros kötődése és puha szőrzete kerti tartásra nem is nagyon teszi alkalmassá. Nyugodt szívvel ajánlható kezdők és nem túl erélyes gazdák számára is, ugyanakkor a kisgyerekesek inkább más fajtát válasszanak maguknak. Egyedül talán az óriás uszkár bír elég stramm fizikummal ahhoz, hogy a cseperedő gyermekek rohamainak ellenálljon, a közép, törpe és toy uszkárt azonban lelketlenség az apró emberkék kísérletező kezei közé engedni.

http://kutyafajta-kalauz.hu/?p=949