Való igaz, a kutya született ugróbajnok, de nem a kölyök vagy a serdülő, illetve - mondjuk - csípőficamos eb. Éppen ezért nem árt figyelembe venni néhány fontos szempontot, különösen akkor, ha a kutyaiskolák komolyabb akadálysorain akarjuk "ugráltatni" kutyánkat. Az első és legfontosabb szabály: kizárólag edzéssel előkészített kutyát taníthatunk komolyabb erőfeszítést kívánó ugrásokra. Ezért értelmetlen dolog, ha a gazda egészen fiatal kölyköt hajszol keresztül az akadályokon. Az ugrás az izmokat, a szalagokat és az ízületeket hihetetlen módon igénybe veszi! Emiatt a felelőtlen kiképző könnyen jóvátehetetlen sérülést okozhat a kutyának. Semmit sem mulaszt el a tulajdonos, ha ebét csupán 8-11 hónapos korától kezdve szoktatja magasugráshoz.

Jókedv és buzgalom

     Az oktatás megkezdésekor főleg azt kell szem előtt tartani, hogy nem az ugrás magassága a fontos. Minden a technikán, valamint a kutya ugrás közben megnyilvánuló "hozzáállásán" múlik. Ha a kiképzés során kedvet csinálunk kedvencünknek az ugráshoz, akkor a nagyobb magasság magától adódik.
     Meg kell jegyezni, hogy a 2,80-3,60 m-es palánkmászás csak néhány egzaltált kiképzőnek jelent valamit. A különböző kutyabemutatókon ugyan alkalmilag tetszést arathat, de az életben - és még a kutyakiképzés területén is - gyakorlatilag teljesen értéktelen gyakorlat.
     A magasugrás a kutyától, különösen a hibás lábállású ebtől, rendkívüli erőfeszítést kíván. Az ilyen állatokat nem szabad kimerülésig tartó ugrógyakorlatokba kényszeríteni.
     Az ugrás betanításánál mértéket kell tartanunk. A gyakori és egymás utáni unos-untalan ismételt ugratások a kutya kedvét szeghetik. Nagyon előnyös az ugrás-oktatást olyan természetes akadályon (sövény, támla nélküli kerti pad, stb.) kezdeni, amely nem magasabb mint 30-60 cm, és melyet a tulajdonos is keresztül tud ugrani.

kutyafuttában...

     A kiképző és a pórázra csatolt eb játékosan fusson a természetes akadály felé és a "hopp" hangjelre (persze egyéb vezényszót is választhatunk) együtt ugorják át az akadályt. Ilyen esetben a kutya tudatára sem ébred annak, hogy akadályt ugrott. A futási és követési játékos kedv arra késztette, hogy simán átugorja az útjába kerülő akadályt. Néhányszor megismételve a gyakorlatot, dicsérettel fejezzük be a "mulatságot".
     Újra hangsúlyozni szeretném: a túlhajtott ismételgetés helytelen - "kiöli" az érdeklődést. Bátortalan, nehézkes mozgású kutyákat semmiképpen nem célszerű az akadályokon keresztül vonszolni. Ezen a problémán úgy segíthetünk, hogy az akadály mögé olyan segítő álljon, akihez a kutya vonzódik, akit jól ismer. A segítő csalogassa magához a kutyát, s ugyanakkor távolodjon el az akadálytól, hogy ezáltal az eb követési vágya fokozódjék. Ha már pórázon biztosan veszi az akadályt a kutya, áttérhetünk a szabadon való ugrásra. Ilyenkor a pórázról lecsatolt eb tulajdonosa futólépésben közelítse meg az akadályt, odaérve a kutya "hopp" jelre átugorja, a vezető pedig elfut az akadály mellett és a túlsó oldalán ismét futnak együtt tovább. A sikeres ugrást mindaddig kell gyakoroltatni, amíg az állat biztosan nem hajtja végre.

http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=5005