Vannak, akik a keverékekre esküsznek, míg mások kedvenc "kékvérű" fajtájuk elkötelezett hívei. E két különböző világ között azonban meghúzódik egy harmadik is, melyről szinte sohasem hallunk.

Vadászkutyákról lesz szó, melyeket hosszú generációk óta különböző vonalakban, mégis mindenféle regisztráció nélkül tenyésztenek, valamint keverékekről, amelyek nem "balesetből", hanem tenyésztőik határozott szándékából születnek. A téma viszonylag gyér irodalma miatt a fogalmak és meghatározások e kutyákkal kapcsolatban sokszor homályosak, ellentmondóak; egy-egy fajtának több neve is van, és egy bizonyos név alatt sokan mást és mást értenek. A tenyésztők nem szervezetten munkálkodnak, és sokszor teljesen eltérő elképzeléseket követnek, mégis azon kutyák tartásának és használatának, melyekről a következőkben szót ejtünk, több évszázados múltja és mély gyökerű hagyományai vannak.

Az amerikai szarvasagárnak (American Staghound) nem létezik fajtastandardja, és különlegessége, hogy a fajta kedvelői soha nem is próbálták elérni a fajta elismerését. A szarvasagár Egyesült Államok-beli tenyésztői úgy gondolják, hogy a különböző kennel klubok általi elismerés után a fajtát kiállításokon mutatnák be, és ezzel az elvesztené kiváló képességeit, mint coursing-, illetve vadászkutya. Pedig az amerikai szarvasagarat az 1700-as évek óta tenyésztik, és karaktere már ebben az időben kiforrott. Kialakulásában a skótok deerhound-ja mellett angol agár és egyéb agárfajták is szerepet játszottak. A zsákmányt, mint az agarak általában, a szarvasagár is üldözéssel ejti el, és ebben olyan sikeres, hogy a múltban gyakran használták farkas és coyote vadászatára is. A korabeli írások megemlítik, hogy az Egyesült Államok büszkeségének, a 7. lovasezrednek parancsnoka, George Armstrong Custer generális - aki az indián háborúkban tüntette ki magát - staghound-okat használt 1846-ban katonái élelmezésének kiegészítésére. Bár a fajta legfontosabb tulajdonságai korán kialakultak, küllemében ma sem egységes. Ennek egyetlen oka tenyésztőinek gondolkodásmódjában keresendő.

A lényeg nem látható

A staghound ma is tipikus munkakutya, hosszú lábakkal, erős izomzattal és mély mellkassal. Kitűnő látása van, és e mellett átlagosan jó szaglóképessége, amely segíti a vad nyomának követésében. Több különböző szőrminőségben létezik, akár egy almon belül is születhetnek sima-, hosszú- vagy drótszőrű egyedek. Sebessége közel áll az angol agáréhoz, de lényegesen nagyobb az állóképessége. Átlagos magassága a marnál mérve 61-77 cm. Súlya tág határok, 20 és 41 kg között mozoghat, a szukák a kanoknak méretben kissé alatta maradnak.

Az amerikai szarvasagár tenyésztőinek célja egy szóban megfogalmazható: funkcionalitás. A küllem másodrendűsége a használhatóság javára. Ha például megkérdeznénk egy staghound-tenyésztőt, hogy mondjon valamit általában kedvenc kutyafajtájáról, nehezen tudna leírást adni a kutyaáltalános megjelenéséről, de határozattan állítaná, hogy e a fajta a legjobb a terepen való üldözéses vadászatban, kiváló coursing- és kísérőkutya, mellyel könnyű kapcsolatot tartani munka közben is.

Általában hajlamosak vagyunk egy kutyafajtát külső jegyei alapján azonosítani, és ezzel meghatározni. A megszokott jegyektől való eltérést látva legtöbbször a fajtatisztasággal kapcsolatban is kérdések merülnek fel bennünk. Pedig ha nem folyik egy fajtán belül a megjelenésével kapcsolatban szelekció - ahogyan ez az amerikai szarvasagár esetében nyilvánvalóan nem történik -, a fajta nem is fog egységes képet mutatni küllemében! Számíthatunk viszont arra, hogy mivel a tenyésztés egyetlen célja a munkaképesség fenntartása, ezek a "belső", szemmel nem látható, és csakis munka közben megmutatkozó tulajdonságok határozottan rögzültek a fajtában.

"Koktélba" is beválik

Az amerikai szarvasagár, igen gyors és kiválóan használható vadászkutyalévén, más területeken, például a munkakutya-tenyésztés nagy olvasztó tégelyének számító kutyaszánsportban is felkeltette a tenyésztők érdeklődését Amerika-szerte. A Targhee hound, amely nagyon szerencsés keresztezés volt a szarvasagarak és ír szetterek között, olyan jelentős sikereket ért el a nyolcvanas évek alaszkai kutyaszán-versenyein, hogy egyedeit később a legnevesebb versenyzők is felhasználták versenykutya-állományuk javítására.

A szarvasagárral kapcsolatban meg kell említenünk két hasonló célból tenyésztett, és sokszor megjelenésében is megegyező kutyafajtát, jobban mondva típust - hiszen mindketten keverékek -, melyeket az angol, illetve amerikai zsargon longdog-nak, illetve lurcher-nek nevez. Az elnevezések használatában nincsen egységesség. A staghound, longdog, és lurcher megnevezést egyes tenyésztők és tulajdonosok azonos származású kutyákra is használják, ezzel kevésbé áttekinthetővé téve e vadászkutyák és keverékeik amúgy is nehezen megfogható világát. Különböző történelmi okok, és a terepen való vadászatban a zsákmány üldözésére és elfogására különösen jól használható kutyák utáni vágy hozta létre azt a két típust, melyben két különböző kutyafajta értékes tulajdonságait próbálják egyesíteni a tenyésztők, hogy még tökéletesebb, egy bizonyos feladatra még inkább alkalmas kutyát kapjanak eredményül.

Longdog és lurcher

Mivel az amerikai staghound-ról gyakran tesznek említést olyan környezetben, ahol e két agárkeverék nevével is találkozhatunk, tisztázzuk, hogy az általános használatban melyik elnevezés alatt mit értünk.

Longdog: A longdog mindig két különböző fajtájú agár keveréke. A leggyakoribbak a saluki és greyhound, illetve deerhound és greyhound közötti keresztezések. Ezeket a kutyákat általában azzal a céllal tenyésztik, hogy a rendkívül gyors, de sérülékeny greyhoundot alkalmasabbá tegyék a terepen való vadászatra. A keresztezéssel fokozni kívánják az állóképességet, az agarakra jellemző tulajdonságok megtartása mellett.

Lurcher: A lurcher használatával kapcsolatban egyéb szempontok is számításba jönnek. E kutyák esetében a tenyészcél az agár gyorsaságának és vadászösztönének egyesítése a pásztorkutyák engedelmességével és intelligenciájával. Az eredmény: csendesen vadászó kutya, melyet a vad lerohanására használnak. Általában angol agár, néha whippet vagy saluki keresztezése, leggyakrabban border collie-val. Tehát a lurcher nem fajta, hanem típus, melyet mindig egyedi igényeket figyelembe véve hoznak létre a leendő tulajdonosok számára. A lurcher sokoldalúsága felülmúlhatatlan, egyszerre kiváló vadász és kísérő. Finom természete ellenére nagyon kemény kutya, amely képes a gyors vágtára nehéz terepen is, sérülés nélkül. ugyanolyan lelkesedéssel üget gazdája lábánál, mint ahogyan a nyulat üldözi.

A lurcher tenyésztésénél mindig a kívánatos tulajdonságokhoz választják ki az agárral való keresztezésben felhasznált másik fajtát. Ennek megfelelően sok típusa létezik. A különböző lurcher-típusok és használhatóságuk ismertetése viszont már egy következő cikk témája...