Vannak, akik szerint divathóbort. Mások azt mondják, van benne valami, de önmagában nem ér semmit. És vannak olyanok is, akik szerint nincs ennél hatékonyabb kiképzési módszer. Bár a vélemények megoszlanak, a klikkertréning népszerűsége tagadhatatlanul növekszik. Talán mégis lehet benne valami...

A klikkertréning alapja egy nagyon egyszerű, a humán pszichológiából is jól ismert törvényszerűség: azok a viselkedésformák, amelyek valamilyen formában megerősítést kapnak, megmaradnak, míg a meg nem erősített viselkedés, mivel semmi értelme nincs ismételgetni, ha nincs semmi hatása, elhalványul, később teljesen elmarad. Jól tanulunk, hogy ötöst kapjunk, vagy éppen szándékosan rosszul, hogy valamivel kilógjunk a stréber tömegből, és több figyelmet kapjunk; hajlandóak vagyunk túlórázni némi fizetésemelésért, és hetente több száz forintot költeni lottóra, mert hátha éppen most. hátha csak egy kettes vagy hármas találat... a kutyák sem működnek másként, mint mi: ha megtaláljuk az adott helyzetben legerősebb motivációt, és arra építünk, akkor a „tanítványunk” örömmel és gyakran észrevétlenül tanulhat meg szinte bármilyen cselekvést vagy mozdulatsort. Aki nem hiszi, járjon utána, és próbálja ki nyugodtan a családtagjain...

A klikker egy műanyag dobozkába rögzített fémlap, ami lenyomva kattanó hangot ad, ugyanúgy, mint az annak idején trafikokban fillérekért kapható csattogós béka. Maga a hang természetesen nem jelent semmit a kutya számára, mindaddig, amíg egy egyszerű kondicionálással meg nem tanítjuk neki, hogy a kattanás minden esetben előre jelzi a jutalom érkezését. Ezt úgy érhetjük el, hogy néhány napig semmi mást nem teszünk, csak klikkelünk, és utána rögtön jutalmazunk: itt még nincs feladat, a cél csupán annyi, hogy ezzel maga a hang is jutalomértékű legyen a kutya számára. Ha a kattanás hallatára a kutya bárhol, bármikor izgatottan jelentkezik a jutalomért, akkor biztosak lehetünk benne, hogy lefektettük az alapokat, és megkezdhetjük a tréninget.

A tanítási folyamat nagy vonalakban a következő lépésekből áll: 1. találjuk ki, mi az a gyakorlat, amit szeretnénk a kutyának megtanítani 2. jelezzük a kutya számára, hogy tanulási helyzetben van, pl. mutassuk meg neki a kilátásba helyezett jutalmat 3. Figyeljük, mit tesz a kutya azért, hogy hozzájusson a jutalomhoz: ha bármilyen mozdulata hasonlít ahhoz a cselekvéshez, amit kigondoltunk célként, klikkeljünk és jutalmazzunk! 4. Ahogy a kutya rájött, mit jutalmazunk, kezdjünk ügyelni arra, hogy a végcélunkhoz legjobban hasonlító viselkedésformákra klikkeljünk 5. Ha a kutya elkezdi tudatosan, a jutalom reményében produkálni a kívánt viselkedést, hozzáköthetjük a vezényszót (ekkor, és nem előbb! A kutya figyelme így kevésbé oszlik meg, mivel mindig csak egy új információt kap az előző helyzethez képest: így gyorsabban megjegyzi a mozdulatot és a vezényszót, mintha egyszerre kellene mind a kettőt értelmeznie és memorizálnia) 6. A folyamat végén a klikkert egyszerűen elhagyjuk, így marad a vezényszó és az arra végrehajtott viselkedés.

Természetesen mint minden pedagógiai módszernél, itt is különféle irányzatok alakultak ki: vannak, akik mozdulatokkal, testtartással segítenek a kutyának, rávezetik, mi a helyes megoldás, míg mások (ők a valódi, birkatürelmű fanatikusok) képesek milliméterről milliméterre felépíteni egy-egy mozdulatsort kizárólag a spontán viselkedést jutalmazva. Bárhogyan is használjuk a klikkert, általános tapasztalat, hogy a kutya egy idő után „rááll” a módszerre, és tanulási helyzetben egyre aktívabb lesz, saját ötletekkel hozakodik elő, és egyre hamarabb fogja fel, mit várunk tőle.

Miért lehet jobb a pozitív megerősítés, mint a hagyományos, enyhe vagy erősebb kényszerítő eszközökkel dolgozó kiképzési módszerek? Elsősorban azért, mert sikerrel alkalmazható félénk, nehezebben motiválható állatoknál is, amelyek rosszul reagálhatnak az erősebb hatásokra. A klikker lehetővé teszi, hogy pillanatnyi cselekvést kapjunk el és rögzítsünk vele; a hangja mindig egyforma, így nem tesz különbséget ott, ahol mi a hangszínünkkel, hangerőnkkel akaratlanul is máshogyan jeleznénk. A módszer további előnye, hogy nagy hibát nem követhetünk el vele: persze előfordulhat, hogy nem jelzünk egyértelműen, és ezért a kutya nem a kívánt cselekvéshez köti a megerősítést, hanem valami máshoz – ilyenkor teljesen véletlenül megtaníthatunk olyasmit, amit eszünk ágában sem volt eredetileg. Ha szerencsénk van, akkor ez valami hasznos dolog, de ha mégsem, akkor sincs nagy baj: egyszerűen nem erősítjük meg többet, ha a kutya felkínálja, és így szép lassan el fog halni a viselkedés, mivel nincs látható eredménye.

A módszer természetesen nem jó mindenre, és akadnak hátrányai is. Az első, hogy komoly türelmet igényel a tréner részéről, mivel egy-egy összetettebb gyakorlat sok esetben csak kis lépésekből, fokozatosan építhető fel, és ez bizony sok időt, jutalomfalatot és sok esetben kötélidegzetet igényel (egy-egy különösen idegtépő menet után érdemes mantraként elismételni néhányszor a következő mondatot: „aranyhalakat is tanítottak be így, miért pont egy kutyát ne lehetne?”). A másik, hogy fejleszti a kreativitást, ami első hallásra talán jól hangzik, de érdemes mérlegelni a következményeket: ha egy egyébként is aktív és rosszcsont kutyát arra biztatunk, hogy ha saját ötlete támad, ne habozzon kipróbálni, akkor bármi megtörténhet. Sokan hátrányként róják fel, hogy a büntetés elhagyásával a gazda elveszítheti a kontrollt a kutya felett – amennyiben ez történik, akkor ott valami alapvető kapcsolati probléma lehet, és a jelenség a gazda eszköztelenségére utal. A pozitív megerősítés nem jelenti automatikusan azt, hogy egy szintre kerülünk a kutyával, sőt, egy harmonikus kapcsolatban meg is szilárdítja a gazda pozícióját, hiszen a kutya az ő figyelméért, elismeréséért küzd. Persze univerzális módszerek nincsenek, minden kutya és ember más egyéniség, de a klikkertréning jó módszer lehet arra, hogy kutya és gazdája jobban megismerjék egymás gondolkodásmódját, és harmonikusabb párossá váljanak.

http://www.petmagazin.hu/html/akutya/klikk.php