Az egy időben 2-3 különböző korú, népes almot produkáló tenyészetekben az alomnevelés nyilvánvalóan csak kennelekben valósítható meg. A különböző korú kölyköket együtt tartani nem célszerű dolog, mint ahogy - a lehető legszakszerűbb táplálás ellenére - az is csak nehezen kivihető, hogy a kölykök 6-7 hetes koruk után is az anyjukkal maradjanak.

Zárt helyen ugyanis a kölykök ebben a korban folyamatosan zaklatják a szukát, akkor is, ha nem éhesek. A fokozatos elkülönítést a magam részéről azért nem tartom jónak, mert az egyre hosszabb időtartamú elkülönítések után a szuka időnkénti visszatérése kölykeihez minden alkalommal hosszas hisztéria kiváltó oka lehet, s az anya nem győz menekülni a kicsik lehengerlő rohamai elől. Nem csoda, ha ilyen alkalmakkor esetleg agresszívan, brutálisan lép föl az apróságokkal szemben.

Az ideális, 10-12 hetes korig az anyakutya által történő felneveléshez az olyan kis tenyészetekben optimálisak a feltételek, amelyekben a tenyésztőknek egyszerre csak egy alomról kell gondoskodniuk, s azt az udvaron, szabadon tarthatják. Így a szukának, ha éppen arra van szüksége, lehetősége van elvonulni egyre követelőzőbb kölykei elől pihenni, olyan helyre, ahová kicsinyei nem tudják követni. Ám még ebben az esetben is, amint az első vevő megjelenik, a tenyésztők meg fogják kezdeni az eladósorban lévő kölykök eladását. Ez érthető, és nincs is benne kivetnivaló, ha már betöltötték a 7 hetes kort, megkapták az addig esedékes oltásokat és külső-belső parazita ellenes kezeléseket. A kiskutya további szocializációja tehát az új gazdára marad.

Az új otthon

Amíg a nevelés vonatkozásában fajtánként, munkakutyafajták esetében azon belül is a felhasználás céljától függően az ösztönös adottságok optimális kibontakoztatása a cél, addig a szocializáció - legalábbis ehhez képest - meglehetősen egyszerű, mégis rendkívül fontos feladat. Itt sem hanyagolhatók el azonban az egyedek közötti különbségek. A cél az, hogy olyan kutyánk legyen, amely könnyedén alkalmazkodni tud környezetének hirtelen, olykor drasztikus váltakozásaihoz. Azok a változások, amelyek az egyik kölyöknek nem jelentenek különösebb kihívást, egy másik, arra érzékenyebb egyed esetében megpróbáltatások sorozatát jelentik.

Sajnos sok új kutyatulajdonos nem méri föl helyesen, mire vállalkozik egy kiskutya beszerzésével. Gyakoriak az olyan esetek, amikor a kezdeti lelkesedés "lecsengése" után a család "kedvencét" hetekig, olykor hónapokig ki sem engedik a kennelből, s aztán, amikor első ízben pórázra kerül, már elvárják tőle, hogy a pszichésen sérült kis állat olyan magabiztossággal közlekedjék az utcán is, mintha otthon lenne. Látva a szerencsétlen jószág feszültségét, félelmi reakcióit, nagyon sok új kutyatulajdonosnak elmegy a kedve a további kutyázástól, többnyire továbbra is elszigetelten tartja a jobb sorsra érdemes állatot, mondván, hogy házőrzőnek így is jó lesz, mert az idegent azért megugatja... Mennyire más lehetne a helyzet, ha az emberek tájékozódnának, mit kell tenniük kölyökkutya vásárlása után, s nem akkor kérnének segítséget, amikor már általában késő!

Legyen gyerekszobája!

A szocializációs folyamat talán legproblémásabb részéhez érkezünk a kiskutya új családhoz kerülését követő napokban. Ekkor alakítható ki optimálisan az a szoros kötelék, ami jó esetben jellemző a kutya és gazda közötti kapcsolatra. Fontos, hogy érezze a megszeppent csöppség az őt körülvevő emberek szeretetét, de arra is vigyázzunk, hogy ez ne csapjon át olyan fokú rajongásba, amelyet már zaklatásként él meg. Legyen bár a végleges lakóhelye kennel, udvar vagy a gazdi lakása, fontos, hogy már az első időkben tisztában legyen azzal, hogy a számára kijelölt hely maga a biztonság és nyugalom: soha ne háborgassuk, ha ide elvonul.

Nem baj, ha a kiskutyát egy-két hétig nem visszük ki az utcára, hacsak nem lakásban tartjuk, mert akkor a szobatisztaság elérése érdekében ez gyakran elkerülhetetlen. Az egészséges idegrendszerű kölyök már az első napokban túljut azon a megrázkódtatáson, amelyet az alomtestvérektől és az anyakutyától való elszakadás idézett elő. Egy-két hét azonban még a szélsőségesen érzékeny kölykök esetében is elegendő. Persze fontos, hogy a családtagokkal minél többet legyen együtt; meghatározóak a közös játékok, amelyeknél viszont mindig szem előtt kell tartani, hogy csak addig játék, ameddig a kiskutya is élvezi. Megkönnyíti a dolgunkat, ha a kölyök beszerzését úgy időzítjük, hogy az első hetekben mindig otthon tudjon vele maradni valamelyik családtag.

Idegen környezetben

A szükséges vakcinázásokat követően elérkezett az ideje annak is, hogy a négylábú csemetét hozzászoktassuk az idegen környezethez. Célszerű ennek először gyér forgalmú helyen történnie, hiszen ebben az időszakban a kiskutya zsenge idegrendszerének még egy váratlanul felbukkanó ember, állat vagy jármű is komoly terhelést jelenthet. A fokozatosság elvének mindenkori betartásával növeljük a kölyök tűrőképességét, alkalmazkodóképességét, idegrendszerének terhelhetőségét. Az idegen környezethez való alkalmazkodásban el kell jutni addig, hogy kutyánkkal problémamentesen tudjunk közlekedni nagy forgalmú, emberektől nyüzsgő helyeken is.

A genetikai adottságok persze nem elhanyagolhatóak, de a hibás szocializációból fakadó viselkedési zavarok esetén ez nem lehet hivatkozási alap. A nevelésnél és a kiképzésnél azonban már az örökletes tulajdonságoknak van lényegesen nagyobb jelentősége. Azt nem várhatjuk el a "csak" szeretetből egyetlen kutyát tartó emberektől, hogy profi kiképző módjára foglalkozzanak kedvencükkel, az viszont, hogy normálisan szocializált, jólnevelt kutyája legyen, minden kutyatulajdonostól joggal elvárható, szinte függetlenül attól, milyen az örökletes háttér. Persze akadnak kivételt jelentő szélsőségek; ilyen esetekben célszerű szakember segítségét kérni.

Kutyaóvoda

A helyes szocializációhoz feltétlenül hozzátartozik a fajtársakhoz való szoktatás is. főleg érzékeny, illetve "túlfűtött" egyeddel ne kövessük el azt a hibát, hogy az első néhány alkalommal nála lényegesen idősebb, erősebb és rámenősebb kutya társaságába engedjük, hiszen nem tesz jót az önbizalmának, ha a törvényszerűen kialakuló konfliktusokból állandóan alárendeltként kerül ki. Lehetőleg kiegyensúlyozott, jóindulatú kutyák társaságát keressük. később, amikor már feloldódott a kölyökben a fajtársakkal szembeni feszültség (gyakrabban jellemző ez az egyke kutyákra), és megtanulta a falka szabályait, kommunikációs jelzéseit, nem jelenthet nagy problémát az idősebb és különböző fajtájú kutyákhoz való szoktatás sem. Persze az azért nem biztos, hogy jó választás, ha egy csivava játszótársául egy bernáthegyit vagy dogot szemelünk ki...

Ha ebben a szellemben irányítjuk a szocializációs folyamatokat kb. a kölyök fél éves koráig, olyan társra lelünk kutyánkban, aki nemcsak nekünk, hanem a környezetünk számára is kellemes partnerré válik. Ezzel egyidejűleg a számunkra lényeges ösztönös adottságait fejlesztve - megfelelő genetikai adottságok esetén - a kiképzés számára is megfelelően előkészítettük, s elmondhatjuk, hogy nagyon sokat tettünk azért, hogy ne csak jól szocializált, kellemes társállatra leljünk benne, hanem jó esélyekkel kezdhessük el a kiképzését is. Ez azonban már egy másik téma. A jó kiképzők által irányított kutyaiskolákban kezdő és haladó kutyás egyaránt megtalálja azt a környezetet, amelyben eséllyel vághat neki ennek a könnyűnek nem mondható, de szép feladatnak.

http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=4082