Kutyanyaklánc, macskára való cipőcske, madaraknak szánt édesség? Ma már komoly áruházláncok polcain is megjelentek ezek a termékek. Nem véletlenül, hiszen a lakásban tartott és emberszámba vett házi kedvencek száma évről évre gyarapszik.

Ismerek egy házaspárt, akiknek nem lett gyermekük, viszont a környék összes kiebrudalt, anyátlan és kóbor kutyáját-macskáját maguk köré gyűjtötték. Ezen mindaddig csodálkoztam, amíg a feleségről ki nem derült, hogy szeretetlenségben nőtt fel, szüleivel sérült volt a viszonya, ami szerintem erősen befolyásolta abban, hogy ő maga félt anyává válni. Mivel azonban igénye volt arra, hogy gondoskodjon valakiről, ezért megteremtette magának a lehetőséget, hogy kiélje ezt a szükségletét. Ezektől az állatoktól ugyanis nemcsak szerete­tet kap, de ő maga is adhat. Az ilyen típusú ember akár a foglalkozásában is megélheti a törődést (gyakran lesz belőle nővér, bölcsődei gondozó, szociális munkás), és akkor kiváló munkaerővé válhat, ellenkező esetben viszont nem ritka, hogy akár tíz állatot is tart.

Sokaknak az állattartással járó felelősség és kötelesség, etetés és sétáltatás visz rendszert az életébe. Ők azok, akik igénylik az ilyen jellegű korlátokat, mert nélkülük úgy éreznék, szétfolynak a napok.

Állatot élettársnak választani az utóbbi években olyannyira elterjedt, hogy az odaadó állatbarátok Japánban és az Egyesült Államokban már az otthon kialakításakor is kedvencük igényeit tartják szem előtt. Nemcsak a széklábakat tervezik rágásállóra, de a bútor kárpitjának színét is az állat bundájához igazítják. Sőt, nyílásokat vágnak a falakba, hogy a kedvencek követhessék a gazdi mozgását.

Embert kedvencéről...

Sok pszichológus gondolja úgy, hogy a környezetünk (és benne az élőlényeink) valójában saját magunk tükrei. Épp ezért is izgalmas, amikor valaki a megszokottól eltérő fajtákat (például gyíkot, varánuszt, gekkót, kígyót, rovarokat) tart az otthonában. Egyszer találkoztam egy apró termetű, kissé puhány, külsőre átlagos emberrel, aki szabályosan centiket nőtt, és megtáltosodott, amikor a mérges pókjait és kígyóit mutogatta a terráriumában. Szerintem sokkal különlegesebbnek, erősebbnek és bátrabbnak érezte tőlük magát.

Az, hogy milyen állatot tartunk a lakásban, sokszor divatfüggő is. Egy jól időzített reklám vagy film az állatkereskedések forgalmát is növelheti. Gondoljunk csak vissza a 101 kiskutyát követő dalmatalázra. Manapság a patkány és egér vált keresetté a legújabb rajzfilmeknek köszönhetően.

Szeretetgombóc

Mivel nekem is van kutyám és cicám is, gyakran beszélgetek állatok gazdáival. Azt tapasztaltam, hogy az esetek nagy többségében azért tartanak állatot a lakásban, mert magányosak, nincs, aki szeresse őket. Ilyenkor azt az illúziót táplálják, hogy várja őket otthon valaki, akihez odabújhatnak. És ez épp elég ahhoz, hogy a szeretetért felelős hormon, az oxitocin termelődni kezdjen, és pótolja a bennük lévő űrt. Mivel általános jelenség az elidegenedés, egyre több ember választja az érzelmeknek ezt a formáját. Persze a kisállat még a társasági életünket is „segítheti”, hisz például az eb sétáltatása kitűnő alapul szolgál az ismerkedéshez. Barátom, Péter állítása szerint soha életében nem szólították meg és nem társalogtak vele annyian, mint amióta kutyája van. Úgy érzi, van hova tartoznia, van miről beszélnie, ami segíti a kommunikációt. Lehet, hogy a jövőben már nem csak a kutyusa jelenti majd számára az öröm- és szeretetforrást?

http://www.nlcafe.hu/otthon/20090423/hazikedvenc_gyerek_helyett_llati_viszonyok/