A bichon család legnagyobb termetû, ennek ellenére nagynak egyáltalán nem mondható tagja. Bichon Havanais, illetve Havana Silk Dog (havannai selyemkutya) néven is ismerik. A Földközi-tenger medencéjének vidékérôl kerülhetett késôbbi származási helyére, Kubába. A fajta valamikor az 1700–1800-as években alakult ki. Eredetére nézve pontos adatokkal ugyan nem rendelkezünk, de nagyon valószínû, hogy kis termetû uszkárokkal pároztatott bolognaiaktól vagy spanyol tulajdonban levô máltaiaktól származtatható.

A forradalmak közismerten nem kedveznek a kutyáknak. Az új rendszer a tisztavérû fajtákban gyakran az uralkodó osztály szimbólumát, „totemállatát” látja. A történelem erre számos szomorú példát szolgáltatott. Mint tudjuk, a francia, az orosz, a kubai s a kínai forradalmakat követôen az addig nagy becsben tartott fajtákat a szó szoros értelmében vagy passzív módon megsemmisítették. Így járt a havannai is, mely Kubában ma ritka, mint a fehér holló, de szerencséjére Amerikában a tenyésztôk felkarolták a fajtát, így ma már világszerte ismerik, ha annyira nem is, mint népszerûbb „testvéreit.” Az olykor félénk, ám mindig gyengéd és fogékony havannai természeténél fogva nagyszerû társasági kutya, különösen a gyerekek odaadó játszótársa.

Teste arányos, feje rövidebb, mint például a máltaié, koponyája viszonylag széles. Szeme közepesen nagy, sötétbarna. Orrtükre fekete. Füle hegyes, a fejéhez simulva lelóg, kissé ráncos. Törzse hosszú, izmos. Végtagjai rövidek, egyenesek, párhuzamosak, megfelelôen izmosak. Farkát, melyet hosszú, selymes szôrzet borít, fölemelve, pásztorbot alakúra hajlítva hordja. Szôrzete az egész testén hosszú, sima, könnyû, selymes, a vége könnyedén göndörödik. Színe teljesen fehér, illetve vajszínû, néha gesztenyeszínû foltokkal tarkított. Marmagassága 20–28 cm, súlya maximum 3–6 kg.

Tartása

A bichonok, e kis fehér szôrpamacsok megjelenése ne tévessze meg azt, aki ilyen kutyát választ magának négylábú társul. Még ha nem is vehetik fel a az északi fajták és a pásztorkutyák legendás állóképességével és szívósságával, azért igen jó fizikumú, kemény, állóképes kis jószágokról van szó. Különösebb gond nélkül elélnek 15 évig, s gyakran megérik a 18–20 évet is! Bár nagy távolságok megtételére nem alkalmasak, napi fél- vagy egyórás sétának igenis örülnek, sôt egyenesen elvárják. Azért ne fárasszuk ki ôket, az árthat nekik. A bichon a gazda távollétében is jól elvan magában. Nincs benne bosszúérzés, tehát nyugodtan magára hagyhatjuk, nem kell attól tartanunk, hogy hazaérve lakásunkat fölfordítva találjuk.

Ne féljünk kiengedni bichonunkat a szabadba – kitűnô közérzetük lesz hideg idôben is! Ha a hômérô higanyszála lesüllyed, adjunk rá gyapjútakarót. A nagy hôséget viszont származásuk ellenére nem szeretik, nem tesz jót bundájuk ápoltságának sem.

A bichont hetente átlag kétszer fésüljük meg; megteszi a fémfésű is. A fésülés, kefélés alapvetô fontosságú, elmulasztása esetén kutyánk hamarosan szôrlabdához lesz hasonló. Adott esetben, ha a bunda még nincs kritikus állapotban, próbálkozhatunk olivaolajjal, ám ha hosszú ideje elhanyagoltuk a szôrápolást, egyetlen megoldás marad: a szôrt tetôtôl talpig le kell nyírni! Fürdetésre csak akkor van feltétlenül szükség, ha a kutya rendkívül piszkos lett. A túl gyakori fürdetés kárt okoz a bôrvédô zsírrétegben, s hámlást idéz elô.

A pincs rendben tartása napi tíz percet – negyedórát vesz igénybe i

A másik kritikus pont a szem. Tisztogatása mindennapos feladat. Elsô lépésként egyenként fölemeljük a szemet takaró szôrszálakat (nem kell csipesz, megteszi az ujjunk is), aztán eltávolítjuk a váladékot. Ennek érdekében gondosan zárjuk le a szemet, s ott, ahol a könnyezés barnás pettyeit látjuk, kenjük be a szôrt egy kis bórsavval. dônkbôl, de végül is ez az eredményhez képest elenyészô „befektetés”!

http://minyon.gportal.hu/gindex.php?pg=3425206