Több ezer évvel ezelőtt kezdődött, első virágkorát a királyi udvarokban élte, majd évszázadokkal később mára már ismét népszerű az ölebek tartása. Magyarországon a legtöbb taggal és ezáltal mintegy harmincezer (!) ebbel az ázsiai- és törpekutya-szakosztály rendelkezik . Mégis oly keveset tudunk az ölebekről.

A társasági kutyák - más szóhasználattal élve törpe kutyák - csupán apró termetükben és szelíd természetükben hasonlítanak egymásra, változatos külsejük igazi egyéniségeket takar. Temperamentumukat figyelembe véve minden emberi életmódhoz található közülük egy kiváló társ. Van amelyik a kifejezett babusgatást, gondoskodást szeretei, mint a pekingi palotakutya, ez a fajta klasszikus öleb. Nagyon szeret törleszkedni, gazdájához bújni. Sokáig uralkodók kedvence volt ez a mindössze 15-25 centiméter "magas", hosszú szőrű pincsi.

A Shar Pei, más néven „homokbőrű kutya” temperamentuma ellentétes a pekingi palotakutyáéval, egyáltalán nem az a kifejezett öleb tipus, hisz nem igényli a szobai kanapét, ő kinti kutya.
Vadász természet lévén mozgásigénye is több, mint a pekinginek. Természete odaadó, figyelmes, de egyáltalán nem szolgai. Ő egy igazi öntudatos fajta. Laza bőrük kedves látványt nyújt, olyanok, mintha a teremtés eltéveszttette volna a méretet, amikor a kutyabőrt osztogatták.

Nem a méret a lényeg

Olykor nem veszik igazán kutyaszámba a társasági ebeket. Egyrészt azért, mert kicsik, másrészt pedig azért, mert nem ismerik igazán őket. Pedig intelligenciában, ragaszkodásban, hűségben semmivel sem maradnak le a náluk akár ötször nagyobb társaiknál! Az emberrel való együttélésben nekik is megvan a saját testre szabott feladatuk: ők az ember főállású barátai, összefoglaló nevüket is innen kapták, társasági kutyák.

A bájos Cavalier King Charles Spanielek például nem véletlenül voltak a XV. században Európa-szerte a királyi udvarok kedvencei. Bár szívesen töltötték az időt gazdáik ölében régen is, hangsúlyozni kell, hogy ők sem kifejezetten "ölebek" - akár a fent említett Shar Pei. Igazi vadászok, kitűnő szaglással és aportirozó készséggel, és mindemellett kiegyensúlyozott természettel.

Nagymúltú apró kutyák

El kell oszlatni azt a tévhitet, miszerint ezeket az apró ölebeket macska helyett, túltényésztés révén az ember hozta létre, vagy a természet tévedései lennének ők. A fent említett pekingi palotakutya hosszú szőrével és allig kétarasznyi termetével már Kr.e. 2000 évvel létezett, és az sem véletlen, hogy a kínai császár díszkiséretében kiemelt helyen, mint testőrök - nem tévedés - elmaradhatatlanul ott voltak. Századokon át Kína templomaiban éltek és a császár innen választott magának négy kutyát magának.

Az ebtartók tapasztalhatják, milyen az összhang alakul ki ember és kutya között, milyen az például, amikor egy rossz nap estéjén odamegy négylábú barátja és nedves orrát belefúrja gazdája tenyerébe vígasztalásként. Ugyanezzel az érzékkel képesek az emberrel örülni, hancúrozni. A Mopsok a "természet bohócai" ilyenek harminc centijükkel, homlokredőjükkel, hátukra csapott kunkori farkukkal. És ők még a pekingi palotapincsinél is régebbi, mintegy három ezer éves fajta.
Aki kedveli a mókázást, a vidámságot, az remek partnert talál egy ilyen kutyában. Gyerekek mellé különösen alkalmas, mert birkatürelemmel tűri az apró kezek okozta "megpróbáltatásokat".

Magyar viszonylatban is találunk törpekutyát, több évszázados tenyésztési múlttal, ilyen a tacskó. Borzebként is nevezik, és a Shar Peihez hasonlóan remek vadász. A rókát vagy a borzot akár a föld alá követi gondolkodás nélkül, amit rövid lábai, hosszú teste lehetővé tesz számára. Bátran mászik be a vadak szűk járataiba és mégsem agresszív tipus. Ideális partner kisebb sétákhoz testi adottságainál fogva, neki viszonylag kevés a mozgásigénye. Gazdájához szinte elvakultan képes ragaszkodni, amolyan "holtomiglan-holtodiglan" felfogásal.

Napjainkban

valójában már nincs szükség a kutya munkára való képességére, hiszen nem vadászattal szerzi be az ember napi betevő falatját, és pásztorkutyaként "munkatársnak" sem gyakoriak nyájak, gulyák mellett. Egyre inkább a szeretet nyújtása, olykor a társ pótlása a legfőbb feladatuk fajtától, nagyságtól függetlenül.

Az állatok szerepe igen sokrétű. Ahogy az elején utaltunk rá, ezek a kicsi négylábúak többek mint apró vadászok, jelzőkutyák. Hallottunk már gyógyító eljárásban terápiás céllal alkalmazott delfinekről, készségfejlesztő lovaglásról, mindenki látott már vakvezető kutyát, stb. A nagy szereposztásban ezek az aprócska ölebek gyerekek mellett játszópajtások, a magányban idős emberek társai, szinglik szabadidős partnereik. Lássuk be, akárhogy is, de a nagy testű kutyák és egyéb házikedvencek mellett nekik is megvan a pontos helyük az ember életében. És valóban nem a méret a lényeg.

Tóvizi Elvira (csakjohirek.hu)