Gyakorta hallani a gazdiktól ismétlődő jelenségekkel kapcsolatos kérdéseket, megállapításokat: "Az én kutyám ilyen vagy olyan, ezt vagy azt csinálja, így és így viselkedik" - mintha ezek a dolgok belülről fakadó személyiségjegyek, megmagyarázhatatlan és megváltoztathatatlan adottságok volnának. Pedig a rendellenes viselkedés többnyire nagyon is kézzelfogható környezeti hatásokra vezethető vissza, és az esetek nagy részében korrigálhatók.

Sok kutyatartónak okoz problémát, hogy a kutyája megugatja, megtámadja a bejövő vendégeket. A csengetés hallatán csaholva, habzó szájjal rohan "intézkedni", az érkezőt megfélemlíteni vagy elűzni. Nem ritka az a jelenség sem, hogy a kutya fölugrálva nemcsak a ruháját piszkítja be, ha nem a nadrágszára szélét, cipőjét is megcsipkedi, megrángatja a betérőnek.

A kertkapu és a bejárati ajtó

Az egész betanult koreográfia valamikor kölyökkutya-korban szokott elkezdődni, amikor sorra jönnek a szomszédok, rokonok, barátok megcsodálni a kicsi, aranyos, édes, jajdecuki stb. kis szerzeményt. későbbre aztán szép fokozatosan kialakul a nagyjából megegyező viselkedési séma: a csengő hangja valóságos startjelzés a kutya számára, egy másodperc múltán már teljes energiabedobással, csaholva, ugatva rohan a négylábú jóbarát a kertkapu vagy a bejárati ajtó irányába, amelynek túloldalán az ártatlan érkező még akkor is elbizonytalanodni kezd, ha egyébként kimondottan állatbarátnak vallotta magát - legalábbis a csengőgomb megnyomásának pillanatáig. A kutya számára akkor kezdődik el igazán az unalmas bóklászást megtörő műsor, amikor a gazdi még ráadásul ki is nyitja a kaput vagy ajtót. Ugyanis a manapság hobbiból tartott, ún. családi kutyák túlnyomó többségének napirendjében az etetésen és a sétákon kívül alig van valami, ami érdekességet, újdonságot, izgalmat, feladatot jelenthet. Ekkor azonban ott áll a falka szentséges territóriumát átlépni szándékozó, idegen szagú, hangú és kinézetű lény, aki abban a pillanatban a kutya számára a főellenség, de legalábbis az izgalom, a változatosság okozója. Az ugatás, csaholás, ugrálás fokozódni kezd, mert a betolakodó ahelyett, hogy elmenekülne, még ráadásul a kutya számára egyértelműen fenyegetést jelentő testkontaktust (kézfogás, megölelés, puszi-puszi) kezdeményez a szeretett gazdival.

A fönt vázolt alaphelyzetre a gazdik reagálása, viselkedése és a problémamegoldási ötletei nagyon széles palettát mutatnak. Egyik fő csoportba sorolhatók azok, amelyeket a bejárat túloldalán a várakozó hall:
- "Rögtön nyitom... menj azonnal a helyedre, ottmaradsz, maradsz... jövök!"
- "Nem bánt, nem szokott ilyet csinálni, csak meg akarja szagolni... nem szabad, Charlie!"
- "Ide gyere!, gyereideazonnal!... jövök, csak előbb bezárom a kutyát!"
A másik csoportba a fizikai óvintézkedések tartoznak:
- a kutya meg van kötve a kert/udvar félreeső részében, mert a gazdik nem tudtak a kutyanevelésnek olyan szintjére eljutni, hogy az érkezőt veszély nélkül fogadni tudnák;
- kennelt építettek a kutyának, oda zárják be;
- ha jön valaki, szájkosarat tesznek a kutyára;
- a csengőhangot követően ölbe veszik a kutyát, és úgy megy valaki ajtót nyitni;
- a lakás egyik e célra rendszeresített helyiségébe (mosókonyha, pince, fürdőszoba stb.) zárják be a kutyát arra az időre, amíg pl. a postásnak aláírják, amit kell.

Legtöbb esetben a gazdik valamilyen figyelemelterelő próbálkozással, esetleg a kutyához való nyugtató beszéddel vagy szitkozódással igyekeznek úrrá lenni a helyzeten, és menteni, ami menthető. Természetesen az élettér védelme, az esetleges betolakodó jelzése normális és természetes tulajdonsága és viselkedésformája a kutyáknak; némelyiknél ez erősebben, másoknál gyengébben van jelen a veleszületett ösztönök között. Ám amikor ez a kellemetlen, vagy veszélyes szintig erősödik és fokozódik, akkor már viselkedési problémával áll szemben a gazdi, akárcsak az ajtó előtt topogó vendég.

Van azonban egy másik fajtája is a kellemetlenségeknek, amelyeket a kutya a vendég érkezésekor okozhat. Ilyenkor a kutyának esze ágában sincs védeni az életterét és a falkatársát: egyszerűen csak örül annak, hogy végre történik valami, örömét akarja kifejezni a belépő vendég és a gazdi irányába. Ezért ugrál, csahol, rohangál, azonnal szalad, és hozza a kedvenc játékát. Igyekszik mindenáron magára terelni a figyelmet, és elérni, hogy ő legyen a középpontban, vele foglalkozzanak. Egyáltalán nem biztos, hogy ez a fajta pozitív viselkedés kellemesebb vagy veszélytelenebb az érkező számára, talán még akkor sem, ha az éppenséggel családtag, vagy a kutyát jól ismerő rokon, esetleg barát.

Ki a hibás, mik az okok?

A probléma kezelhetőségének és befolyásolásának megkezdéséhez elsősorban a kutya viselkedését kiváltó okokat kell megállapítani. elsősorban a fajtaspecifikus jellemzőket lehet figyelembe venni. Azok a kutyák, amelyek kifejezetten az őrzőkutyák fajtacsoportjából kerülnek ki, fő feladatuknak tekintik az udvar, a kert, a ház, a lakás védelmét. Örökösen figyelemmel kísérik a kívülről jövő ingereket, és érzékenyebben, intenzívebben reagálnak azokra. Tartózkodó- és pihenőhelyüket általában úgy választják meg, hogy a bejárat közel essék hozzá, de legalábbis mindenképpen szemmel tartható legyen onnan.

Az összes többi fajtacsoportból kikerülő kutyák genetikailag nem ugyanilyen hányadban öröklik a területvédelmi képességeket, de a gazdik vagy a tartási körülményeik mégis ebbe az irányba fejleszthetik viselkedési jellemzőiket. Például azzal, hogy valamilyen oknál fogva a gazdi jelöli ki számukra a tartózkodási és pihenőhelyet az ajtó mellett, vagy helyezi el a kosarukat az előszobába, illetve építi a kutyaólat a kertkapura néző teraszra, ezáltal tálcán kínálva a kutyának a lehető legjobb elfoglaltságot: a terület őrzését.

A másik fő ok amiért a kellemetlenségig túlzásba vitt területőrzési reakciók kialakulnak a kutyáknál, hogy a gazdi akaratlanul is ceremóniát rendez az ajtóhozmenés"ajtónyitás-üdvözlés" cselekvéssorozatból. Ez önmagában még nem baj, csak akkor kezd azzá válni, amikor ennek a rituálénak a középpontjában nem a cselekvés, nem az érkező vendég, hanem a kutya áll. Sok esetben mindkét fél részéről: a gazdi küldi/hívja a kutyát az ajtóhoz, többször is a nevén szólítja és ránéz, az érkező először a kutyát üdvözli, simogatja, és csak utána az embert. A kutyában tehát kialakul az a tudat, hogy ezeknél a jeleneteknél ő a legfontosabb, ő van a középpontban. Ezzel viszont nagyot emelkedik a falkán belüli rangsorstátusza. Egyre fontosabbnak érzi magát, és úgy gondolja, hogy ezeknél a jeleneteknél a gazdinak egyre kevesebb joga van bármit is csinálni. Fokozatosan eljut addig a pontig, hogy egyedül önmaga akarja fönntartani a bejárat körüli rendet, és eldönteni, hogy ki és mikor jöhet be.

Az örömteli, játékra hívó fölugrálás és a túlzásba vitt üdvözlési rituálé kialakulása egészen a farkas-ősökig visszavezethető ösztönös cselekvés. Szinte minden mai kutyafajta kölykeinek veleszületett viselkedési formája az anyaállatra történő fölugrálás. Különösen a hathetes életkor után válik ez intenzívvé: a kölykök igyekeznek az anyjuk száját elérni, ínyét nyalni, lökdösni, ezzel motiválva, hogy ételmaradékot adjon nekik, vagy megrágott, megpuhított táplálékhoz juttassa őket. Ezt általában sikerül is elérniük, ezzel érvényesül a pozitív megerősítés tanulási elmélete, tehát a szokás fölerősödik és mélyen berögzül. Ez a folyamat később hasonlóan zajlik le a kutyaemberi társai esetében is, csak ekkor már nem élelem a jutalom az üdvözléskor, hanem a rendkívüli figyelem, a simogatás, a beszéd. De a kutya szempontjából a végeredmény egy és ugyanaz: érdemes a hazatérőt, az élettérbe belépőt minél fergetegesebben üdvözölni, lehetőség szerint az arca irányába ugrálni, mert ezt valamilyen jutalom követi.

Közömbösítés, de hogyan?

Amióta Jan Fennel kutyapszichológia című könyvének magyar nyelvű fordítása megjelent, azóta sok kutyatulajdonos előtt nem ismeretlen a közömbösítés (NEM ránézni, NEM hozzászólni, NEM hozzányúlni) kutyanevelési módszere. A szerző - többek között - a vendégre fölugráló és a bejáratnál cirkuszt csináló kutyákkal kapcsolatban is ajánlja ezt a módszert. Alkalmazásánál a problémát az szokta jelenteni, hogy vannak kutyák, amelyek ilyen esetben azzal reagálnak, hogy még nagyobb fokozatba kapcsolva próbálják továbbra is magukra terelni a figyelmet. Tehát még vadabbul csaholnak, még intenzívebben ugrálnak, még jobban próbálják sakkban tartani az érkezőt.

A túlzott terület- vagy személyvédelmi magatartást mutató kutyák esetében az okozza a nehézséget, hogy amikor már a gazdi számára problémássá válik a helyzet, akkor már általában késő, nem elegendő csupán a közömbösítés használata. Ezt a nevelési módszert ugyanis már jóval korábban kellett volna használni, amikor a kutyának ez a fajta viselkedése kezdeti, kialakuló formájában jelentkezett. Az érkező vendég világos kabátjára sáros tappanccsal fölugró, vagy a lábaszárába harapó kutyát már hiába közömbösíti a gazdi, nem valószínű, hogy az eset áldozatát ez meggyőzően nyugtatni tudná.

Az eredményes neveléshez az alábbiakat érdemes még figyelembe venni:
- A közömbösítést, mint megelőző intézkedést korán, a kutya fiatal korában, az első figyelemreméltó jeleknél kell elkezdeni. 
- A csengő hangjára ne reagáljon azonnal a gazdi, először hívja magához a kutyát, és utána ő menjen az ajtóhoz/kapuhoz elsőnek, ne a kutya.
- A kutya először legyen alárendelt, nyugodt, testhelyzetben (ül, fekszik) és csak ekkor reagáljon a gazdi a csengőre, illetve nyissa ki az ajtót/kaput.
- Nyugodthangon először a kutyát a pihenő-/alvóhelyére küldeni, és csak utána ajtót/kaput nyitni.
- A kutya pihenő-/alvóhelye ne a bejárathoz közel vagy arra közvetlen rálátást biztosító helyen legyen.
- Gyakorolja a gazdi (családtagok, rokonok, szomszédok, barátok bevonásával) a kutyával az érkezési, üdvözlési jelenetek normális lezajlását, a kutya közömbösítését.
- Hazatéréskor a családtagok elsőként az embereket üdvözöljék, és csak utána a kutyát.
- Hazatéréskor a gazdi először más melléktevékenységeket csináljon (kabát, cipő levétele, néhány lépés a lakásban stb.), és csak utána kezdjen foglalkozni a kutyával, egy olyan pillanatban, amikor az hangadás nélkül, nyugodt testhelyzetben van.
- A bejárat közelébe előkészített finom falatokból csak akkor adjon az érkező, illetve a gazdi a kutyának, ha az állat a kívánatos viselkedési formákat mutatja.
- A kutya játéka, etető- és ivóedénye ne legyen a bejárat közelében.
- Az alapengedelmességi gyakorlatok ismétlése a bejárat közvetlen közelében növeli az esélyét az eredményes konfliktusmegoldásnak.
- Az esetleges rangsorproblémák megszüntetése előfeltétele a közömbösítés eredményes használatának.

A vendég érkezésekor mutatott, mélyen berögződött helytelen viselkedés megváltoztatása sok esetben nem könnyű feladat. Végső esetben jó és biztonságos kiegészítő lehet egy rögzítőpont a kutyapihenőhelye mellett, ahová a kutya egy karabinerrel kiköthető. A póráz olyan hosszú lehet, hogy lehetővé tegye a pihenőhelyen a kényelmes fekvést, ülést, fölállást, de több mozgástérre ne adjon lehetőséget. A másik, kezdetben szintén jól használható technikai segédeszköz lehet az ún. házipóráz: a nyakörvre rögzített, 60-80 cm hosszú, erős zsinór, (csomó, fogantyú, karika stb. nélkül!) amellyel a kutya problémamentesen közlekedhet, de szükség esetén a gazdi ráléphet, kézbefoghatja. Ezzel korlátozni lehet a kutyamozgásterét, időt nyerve az egyéb tréningmódszerek kivitelezéséhez, egyúttal biztonságos távolságban tartva az ajtótól/kaputól vagy az érkező személytől., illetve szükség estén a kutya el is vezethető a helyszínről.

A csengő hangjára érzékenyen reagáló kutyákat elsősorban az adott akusztikus jelnek, mint ingerforrásnak a deszenzibilizálására kell tréningezni. Amikor ez kellő eredményre vezetett, akkor lehet ellenkondicionálni, amelynek során arra lehet a kutyát megtanítani, hogy ugyanerre az adott hangingerre mi legyen az a cselekvés, ami a gazdi és az érkező vendég szempontjából egyaránt elfogadott és biztonságos. Például: a csengő hangjára ne az előszobába rohanjon és nekiugorjon a bejárati ajtónak, hanem a helyére menjen, és leülve várjon. Ezzel lehet elérni, hogy a korábban viharos ajtó előtti jelenetek, a vendégek terrorizálása helyett nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb ember/kutya kapcsolat és élet alakuljon ki.

Mit tehet az érkező ?

Azt minden kutyatulajdonosnak tudomásul kell vennie, hogy nem mindenki egyformán viszonyul a kutyákhoz: vannak, akik többé-kevésbé félnek, idegenkednek a kutyák bizonyos reakcióitól. A hideg, nedves kutyaorr érintése, a nyálas kutyaszájjal való kontaktus szintén nem ugyanazt jelenti az idegennek, mint a gazdinak. Nem várható el, hogy minden becsöngető ember egy bizonyos szinten kutyaszakértő legyen. A gazdinak kell a bejárat közelében kialakuló helyzetet szakszerűen, a kutya reagálásainak, viselkedésének tudatában, azok következményeinek ismeretében a lehető legjobban megoldania. Ehhez a megelőző intézkedéseken kívül elengedetlenül hozzátartozik a kutya célirányos nevelése, deszenzibilizálása, és az érkező vendég hatékony tájékoztatása, esetlegesen a tréningbe történő aktív bevonása is. Amivel az érkező segíthet és megkönnyítheti a gazdi és kutyája helyzetét:
- A vendég az egyik kezét kissé előretartva hagyja, hogy a kutya megszagolja azt.
- Ne hajoljon a kutya fölé.
- Ne hadonásszon a kezeivel.
- Ne hátráljon.
- Az örömteli üdvözlést jelentő fölugrálásra reagáljon az egyik térdének fölhúzásával, kivédve ezzel, hogy a kutya a mellső lábaival elérje.
- Határozott, gyors mozdulattal fordítson hátat a fölugrálni készülő kutyának.
- Kis testű kutyák esetén leguggolva fölöslegessé teheti a kutya számára a fölugrást.
- A gazdi rövid kérésére közömbösítéssel reagáljon a kutyára.
- A bejárat közelébe előkészített finom falatokból adjon a kutyának, ha az leült, és nem ugat.

Szólni kell a nehézségekről és a kutya nevelését hátráltató tényezőkről is. Tapasztalatok szerint különösen az érkező szülők, nagyszülők teszik nehézzé a kutyát éppen a normális magatartásra nevelő, szoktató gazdik életét. Általában az ő véleményük, hogy "olyan ritkán jövünk, hadd örüljön az a kutya", vagy "jaj, de aranyos vagy, nézd már, mit hoztam neked", és már meg is jutalmazták az ugráló, csaholó, fölpörgött kutyát, pontosan azért a tevékenységért, amit a gazdi napokon, heteken keresztül próbált kitörölni a kutyája viselkedési repertoárjából. Egy meggyőző, a helyzet összefüggéseit tisztázó beszélgetés sok esetben segíthet ilyenkor.

A postás

Külön említést érdemel a kutyás házak, lakások esetében a postás esete. Ez a klasszikus példája a kutya szokásrendszerének, a cselekvés-okozat tanulási elméletének és a pozitív megerősítésen alapuló magatartásforma berögződésének. Három fontos pontban különbözik a postás az összes többi embertől, akik az ember/kutya közös falka életteréhez közelítenek:
- a postás szinte minden nap, közel azonos időpontban jön - a többiek kiszámíthatatlanul;
- a postással szemben a kutya bármilyen területvédelmi, megfélemlítő, agresszív stratégiája (morgás, ugatás, kerítésre fölugrás, stb.) sikerre vezet, hiszen a postás mindig elmegy, míg a többieket leginkább beengedi a gazdi, és kiderül róluk, hogy nem is igazán ellenségek;
- a postás elüldözésének sikerélményével a kutya saját magát jutalmazza meg - a többiek vagy adnak valamilyen jutalmat, vagy nem.

Sajnos nem lehet általános megoldási módszereket adni a gazdáknak a postással szemben problémásan viselkedő kutyák esetében. Ami érvényes lehet a nagyváros külterületi kertes házában, az nem érvényes a belvárosban, vagy főleg nem faluhelyen, ahol az egész utca hangos a zöld biciklit kísérő őrjöngő kutyaugatástól. Inkább hatékony lehet a postások körében végzendő fölvilágosító, ismeretterjesztő munka, amellyel elérhető lehet, hogy az ő viszonyuk és hozzáállásuk legyen kynológiai szempontból szakszerűbb, ezzel megelőzve a félreértéseket, kellemetlen incidenseket vagy baleseteket.

A döntés joga

Az ajtónál/kapunál lezajló jeleneteket egy falkaállat esetében természetesen nagymértékben befolyásolja a hierarchikus rangsor. A területvédelem természetesen mindenkinek a kötelessége, legalábbis a kutya logikája szerint. Annak eldöntése viszont, hogy a közeledő vagy betérő "jóbarát" vagy "ellenség", csakis a falkavezérnek, vagy a rangsorban magasabb pozícióban lévőnek a joga. Ez a rendszer kiválóan működik a természetes élettérben élő vadkutyák és farkasok esetében, ellenkező esetben örökös verekedések és kaotikus állapotok veszélyeztetnék a falka életképességét. Tehát ennek az imitálása az adott, civilizált környezetben és ember/kutya közös falkában is eredményes lehet.

A jó gazdinak már a kölyökkutya nevelésének kezdetétől arra kell törekednie, hogy stabil falkavezérré váljék, aki fönntartja magának a jogot annak eldöntésére, hogy ki jöhet be az udvarra, a házba, a lakásba, és ki nem. Ha a kutya megérzi, hogy a gazdi nem rendelkezik olyan vezetői képességekkel és tulajdonságokkal, amelyek alkalmassá tennék a jó falkavezér szerepére, akkor azonnal reagál. Igyekszik átvenni a döntési jogot, mert úgy érzi, hogy ezzel a terület jobb védelmét, ezen keresztül az ember/kutya közös falka biztonságát szolgálja.

A kutyák (különösen, ha nem olyan fajtájúak, amelyeknél az őrzési ösztön erőteljesebb), ha azt látják, tapasztalják, érzik, hogy a gazdi magabiztosan és következetesen viselkedik az érkezővel, és velük szemben is, nem érzik annyira szükségesnek, hogy beavatkozzanak a dologba. Kezdettől fogva igyekezzen a gazdi a csengetés utáni ajtó-/kapunyitást, a vendég üdvözlését úgy irányítani, hogy a kutya számára egyértelművé váljék: ez az ember feladata, és nem a kutyáé. Ezzel megelőzhető, hogy minden betérőt sakkban tartva, megrémítve a kutya végezze ezt a munkát.

Kellő hozzáértéssel, türelemmel és következetes kitartással vagy kezdettől fogva nevelhetők, vagy helytelen viselkedésükben megváltoztathatók a kutyák, megakadályozva vagy megszüntetve ezzel a kellemetlenséget, problémát vagy veszélyt, amelyet reagálásukkal és viselkedésükkel jelentenek a hazatérő családtagokra vagy az alkalmanként csöngető vendégekre nézve.

Gondoljon rá, Ön most a kutyája helyett is olvasott - az ember és a kutya jobb együttéléséért.

http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=4415