A tacskó a világon az egyik legismertebb kutyafajta. Mindenki ismeri a szafaládétestű, rövid lábú kiskutyát, aki rajzfilmekben, karikatúrákban és hirdetésekben is gyakran feltűnik. A tacskókat rengetegen kedvelik, a fajta az American Kennel Club népszerűségi listájának 8. helyét foglalja el.
A tacskót német erdészek tenyésztették ki borzvadászatra (innen a Dachshund elnevezés). Arra használták, hogy felderítse és felhozza a föld mélyéről a biztonságos odúik mélyén rejtőzködő állatokat. Ehhez a feladathoz vad, elszánt kutyákra volt szükségük, akik képesek lejutni az odúkba, a sötét lyukakba, megtalálni a prédát szag és hang alapján, hogy végül a saját területén nézzenek szembe a borzzal vagy a rókával. A kisméretű kutyusokat emellett főleg nyulak és más kisebb állatok vadászata során vetették be. Miután a 18. századi vadászok felismerték ennek a fajtának az értékét, elkezdték más fajtákkal keresztezni. A hosszú szőrű tacskó a tacskó és spániel, míg a drótszőrű tacskó a tacskó és a Dandie Dinmont Terrier keresztezésével alakult ki.
Európa számos királyi udvarában megkedvelték az energikus tacskókat, és amellett, hogy hasznukat vették a mezőkön, társasági kutyaként is tartották őket. A királyi tacskó-imádat azonban nem mindig volt előnyös. II. Vilmos német császár ugyanis nagy tacskó-rajongó volt, és az I. világháború utáni években ezért, valamint a német eredet és név miatt tacskóellenesség lett úrrá Angliában és az Egyesült Államokban. A tacskó-kenneleket bezárták, mivel a kutyusok az ellenséget szimbolizálták. Az AKC pedig megváltoztatta a fajta nevét Dachshundról Badger Dogra.
A tacskók súlyuk alapján hivatalosan két csoportba sorolhatók: a standard kategóriába a 7 és 14 kg közötti kutyusok tartoznak, a törpe kategóriába pedig az 5 kg alattiak. Sokféle színváltozatuk létezik, a halványvöröstől kezdve a csokoládébarnán át a fekete-barna foltosig. Vannak közöttük rövid szőrűek, hosszú szőrűek és drótszőrűek. Természetüket tekintve játékosak, intelligensek, de sokszor nagyon megmakacsolják magukat. Nagyon ragaszkodnak gazdájukhoz, igénylik, hogy mindig legyen valaki mellettük. Ha egyedül hagyják őket, addig nyüszítenek, amíg társaságot nem kapnak.

A tacskó természete

Más kutyákhoz hasonlóan, ha túl gyakran hagyják magukra őket, szeparációs szorongás lesz úrrá rajtuk, és a stressz levezetése érdekében rágcsálni kezdik a házban fellelhető tárgyakat. Gyerekekkel is jól kijönnek, de inkább a nagyobbakkal, akik már tudják, hogyan kell bánni egy kutyussal. Ha nem szekálják őket, nagyon toleránsak a kicsikkel szemben is. Arra azonban vigyázni kell, hogy idegen gyerekeket könnyen megharaphatnak, főleg, ha azok gyorsan mozognak körülöttük, vagy ingerelik őket. A hosszú szőrű tacskókra jellemző a spánielektől öröklött nyugodtabb természet, míg a drótszőrűek vadócabbak, a terrier-vérnek köszönhetően. Ha kölyökkorban nem kapnak megfelelő nevelést, illetve ha nem szocializálódnak, felnőttként agresszívek lehetnek.

http://kutyaspolo.hu/szobakutya/cikk/tacsk%C3%B3