Bizonytalan, tartja a mondás, de ma a jóléti társadalomban, már közel sem a vacsora megléte a bizonytalan, sokkal inkább az összetétele. 

A kutyák etetéséről szinte mindenkinek megvan a maga elmélete, és ahány embert megkérdezünk, valószínűleg annyiféle választ is fogunk kapni. Mást mond az állatorvos, mást a tenyésztő, mást a szomszéd néni és mást a kutyaiskolai kiképző. A legbölcsebb amit tehetünk ilyenkor, hogy meghallgatunk több hozzáértőt, informálódunk, és ennek fényében hozunk döntést.
A tudomány folyamatosan változik, újabb és újabb kísérleti technológiákat fedeznek fel és alkalmaznak a takarmányozási szakemberek, hogy minél közelebb kerüljenek az állatok valós emésztési folyamatainak, táplálékigényének megfejtéséhez. Vannak, akik azt mondják, legtanácsosabb visszanézni a múltba, és a ragadozó állat táplálkozását lemásolni, mások azt tartják, hogy a kutya már eltávolodott annyira az őseitől, hogy egy teljesen más fajként tekintsünk rá és az igényeire.

De a legcélszerűbb talán magát a kutyát "megkérdezni"! Hisz ő az alanya a kisérletezéseinknek, ő tudja legjobban, hogy mire is volna szüksége. Persze ez nem azt jelenti, hogy hagyni kell válogatni! Nem a szabad akarátából választott kedvenc finomságát keressük, hanem a testének, körülményeinek, fizikai aktivitásának legjobban megfelelő takarmány-összeállítást.
Ha a kutyánk szőre csillogó, tiszta, dús és nem zsírosodó, ő maga energikus, a fogai tiszták és fehérek, az izmai dagadnak, a bőre egészséges, jól teljesít a munkában, és az ürített bélsár normális állagú és mennyiségű, akkor megállapíthatjuk, hogy jó nyomon vagyunk.
A takarmány összeállítása viszont nem csak kutyánként változik, de egy kutya esetében is más tud lenni, pl.: egy téli pihenőidőszakban és egy verseny előtti felkészítő tréningen, vagy ellés előtt, illetve fiatalon, a növekedés időszakában, stb... mind-mind más az ideális takarmány összetevőinek aránya. Persze felnőnek és eléldegélnek a kutyák akár a szupermarketek saját márkájájú "gazdaságos kutyatáp"-ján is, de ha többet várunk tőlük, mint a puszta létezés, akkor érdemes rászánni egy kis időt és energiát a megfelelő takarmányának kitapasztalására.
A fentebb írtakból már érthető, hogy miért nem a kutyatáp a legeslegjobb, amit adhatunk. A legjobb kutyatápot is több kutyával végzett kísérletek alapján “átlagolva” állították össze. Bár manapság már egyre többféle receptúra alapján gyártanak kölyköknek, időseknek, sport kutyáknak, attól még a kutya egyedi marad, az igényeivel együtt. Ráadásul egy kutyatáp nem tudja, hogy mely napon adtunk nagyobb terhelést a kutyának, és mely napon hagytuk kicsit lazábbra a mozgatását, míg egy személyre szabott étrenddel megadhatjuk neki a plusz edzésérét járó plusz fehérjét, és a lustulós napján adhatunk kevesebb zsírt a vacsorájához. 

A leírtak ellenére e cikknek nem célja a gyári tápok ellen beszélni, hisz attól még, hogy nem igazodik teljes mértékben a kutya igényeihez, még nem káros rá nézve, és ha eleget próbálgatjuk a márkákat, megtalálhatjuk a kutyánkhoz legjobban illőt. A kutyatáp egyszerű megoldás azoknak, akiknek nincs megfelelő apparátusa az alapanyagok tárolásához, nem tud honnan olcsón fehérjét beszerezni (ez az alapanyag a legdrágább mind közül), vagy nincs ideje főzni. Egy átlagos aktivitású lakásban élő kutyának abszolult kielégítő egy minőségi gyári keverésű takarmány, csak arra kell ügyelni, hogy ne hízzon el. A sportkutyáknál viszont már más a helyzet, főként a teljesítménysportokban, ahol minden deka hús, minden perc edzés számít (pl.: agárverseny, szánhúzás, súlyhúzás). Itt a legfontosabb megtalálni a kutya egyedi igényeit, és a napi aktivitásához igazítani a takarmányozását. Természetesen az is jó megoldás lehet, ha a meglévő táphoz etetünk hozzá akár energiát akár fehérjét, a kutya igényeihez képest.

A B.A.R.F. (Bones-And-Raw-Food) etetésnek manapság nálunk is egyre több követője van, így ma már a házi koszt nem jelent egyet a moslékkal, és a családi ebéd maradékával! Hozzájuthatunk a megfelelő minőségű összetevőkhöz, és ha van a háznál egy jó fagyasztó, akkor akár bőven olcsóbbá tehetjük a kutya etetését, mintha száraz táppal tennénk. Persze ehhez szükség van egy kis odafigyelésre és plusz munkára.
Fontos szempont, hogy a kutyának nem csupán zsírra, fehérjére, és rostokra van szüksége, hanem különböző vitaminokra és ásványi anyagokra, ez a tényező szokta leginkább elriasztani az embereket a házi összeállítású kutyaeledeltől, de egyrészt egy jó összeállítású menühöz nincs szükség kiegészítésre, másrészt ha mégsem tudjuk komplexszé tenni házilag az eledelt, akkor már ezek a plusz kiegészítők is beszerezhetők akármelyik kisállat kereskedésben, vagy az internetről!

Bár a kutyánk mint egyéniség mindig egyedi lény, természetesen vannak a fajtájával adódó tulajdonságai is. Általánosan elmondható pl.: a nomád pásztorkutyákról (kaukázusi juhászkutya, komondor, közép-ázsiai juhászkutya, stb.), hogy jobban hasznosítják a tápanyagot, mint például a retrieverek. Az intenzív növekedés időszakát leszámítva kevesebb fehérjére is van szükségük, viszont a zsírral is csínyján kell bánni, mert nagyon könnyen híznak. Az ilyen típusú kutyák tápetetésénél nem csupán az összetevőket, a táp kategóriáját (pl.: kistestű felnőtt, vagy nagytestű kölyök táp) kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy a jobb márkák olyan országokból származnak, ahol ritkák vagy nem is fordulnak elő ezek a fajták, amik nálunk igen népszerűek, hisz szinte minden faluban akad egy. Ilyen kutya tulajdonosaként figyelembe kell vennünk, hogy a kutyánk hiába akkora, mint egy bernáthegyi vagy dog, az igényei teljesen mások! Ha gyári tápot veszünk egy kaukázusinak és a zsákra írt mennyiséget adagoljuk, jó eséllyel el fog hízni, ami egészségügyi problémák egész sorát vonzza magával! Sajnos nagyon sokan így etetik a pásztorkutyáikat, holott azoknak nagyjából annyi tápanyagigényük van, mint egy közepes méretű terelőkutyának. Hasonló odafigyelést igényelnek még a szánhúzók és minden olyan fajta, ami ezekhez hasonlóan szegény, nomád körülmények közt alakult ki. Míg az aktív munkát végző pit bull terrierektől pl.: szinte teljesen meg lehet vonni a szénhidrátot és zsírt, megfelelő kondícióban maradnak annyi energiával is, amit egy nagyobb darab nyers hús tartalmaz.

A kutyák etetésénél (és nevelésénél is) a legtöbbször azt rontják el a gazdáik, hogy emberként bánnak velük. Az antropomorfizálás sok jóhoz még nem vezetett, tudomásul kell vennünk, hogy a kutya az kutya. A kutyának nagyon gyenge az ízérzékelő képessége, főleg a szagok alapján dönti el, hogy szeret egy adott éltelt vagy sem, és egyáltalán nincs szüksége az emberi értelemben vett változatos étrendre! Ha megkapja azon tápanyagokat, amiket kell, akkor egyáltalán nem rossz neki, ha minden nap ugyanazt kell ennie, téves feltételezés, hogy a fűszerezés, mindenféle "finomságok" belekeverése a vacsorájában  javít az életminőségén! Sőt, egy hirtelen diétaváltás erős hasmenéssel is járhat... Ha étrendet váltunk, akkor is mindig ragaszkodjunk a fokozatossághoz! Még két táp közötti váltásnál is először csak 10-20%-ban keverjük hozzá a régihez az újat, és szánjunk rá pár napot, mire teljesen átállítjuk a kutyát! Egy egészséges eb azt sem sínyli meg, ha egy nap nem kap enni. Sőt, igazából az sem áll távol a szervezeti sajátosságaitól, ha csak kétnaponta kapna például, feltéve, hogy akkor elegendő mennyiségű és minőségű takarmányhoz jut. De ha hozzászokott, hogy minden nap egy adott időpontban kap enni, akkor lehetőleg ragaszkodjunk ehhez a rendszerhez, mivel az ő szervezete várni fogja a következő alkalommal is az ételt, és ha nem jut hozzá, akkor felgyülemlik a gyomorsava, ami gyakran hányáshoz vezet. Ez előfordulhat akkor is, ha a napi 2-3x etett fiatal kutyától megvonjuk az egyik étkezését. Idő kell, míg a szervezete átszokik. Sokan esnek abba a hibába, hogy a kutya falánkságát félreértelmezik, és úgy hiszik "szegényke mindig éhes", holott ez csupán egy ősi, örökölt tulajdonság. A vadon élő állat nem jutott minden nap élelemhez, így ha úgy adódott, hogy enni tudott, akkor minden alkalmat megragadott, és igyekezett degeszre tömni magát, hisz nem tudhatta, mikor tud újra enni. A kutyánk hiába kap minden nap este hatkor enni, attól még élhet benne ez az ősi ösztön... ezért nem szabad "hinni" neki! Ha egyébként jól etetjük, nem sovány, egészséges, akkor nem éhezik. Szintén gyakori eset, amikor a gazda válogatni hagyja a kutyáját. Az étel mindig csak addig legyen a kutya előtt, amíg az eszi, ha felemelte a fejét, elmászkál, nem rág többet, akkor el kell venni előle! Ha az élelem folyamatosan előtte van, az viselkedési problémákat is generálhat. Előfordulhat persze, hogy a válogatósság mögött egészségügyi problémák vannak (pl. szájseb, rossz fog), így a hirtelen válogatóssá vált kutyánál előbb nézzünk utána, hogy teljesen egészséges-e. Általános hiba még a tulajdonosok részéről az is, hogy sokuk nem tudja jól meghatározni, hogy mi is a "jó kondíció". Az ilyen gazdák szinte kivétel nélkül "fölfelé" tévednek, és kövéren tartják a kutyáikat. Egy kis plusz zsír a kutyának jól jöhet télen (főleg rövidszűrő fajtáknak), de tartósan hájasan tartani egyáltalán nem egészséges! Sokan a rövidszőrű kutyák oldalán kirajzolódó bordákat már kóros soványságnak titulálják, holott egy egészséges, sportos kondiban lévő kutyának az oldalát végigsimítva könnyedén kitapinthatjuk a bordáit! Ha a kitapintható bordák mellett az ágyéki részen a kutya "gömbölyű", izmos, nem tapinthatók ki a csigolyái és a medencéje, akkor semmiképp sem mondható soványnak! Viszont ha a bordákat csak enyhe vagy erősebb nyomással tudjuk kitapintani, akkor az a kutya bizony kövér. És lehet, hogy nincs szüksége arra, hogy "kigyúrt" állat legyen, de arra sincs szüksége, hogy plusz kilókat cipeljen magán!
Mivel ennek a tudománynak is már egyre több szakértője tevékenykedik, így véletlenül sem kell vakon, a szerencsére bízva összeállítani a kutyánk vacsoráját, sokféle receptúrát találhatunk az interneten és nyomtatott formában is, a könyvesboltokban, amik nagyszerű kiindulópontot jelenthetnek a későbbiekben. Innentől kezdve csak egy kis odafigyelés kell, és hamar rájöhetünk, hogy a mi kutyánknak mi lehet a legjobb.
Fontos hogy a változások sosem azonnaliak és drámaiak! Egy-egy apró változtatás csak hosszabb távon, 1-2 hét után látható meg a kutyán, a hirtelen nagyobb változtatásokat pedig a fentebb írtak miatt kerülni kell.

Amíg ez a tudományág fejlődőben van (még egy jó darabig így marad), addig nem mondhatjuk el senkiről sem, hogy 100%-ig igaza van. A vélemények megoszlanak a takarmány alapvető összetevőit illetően is (pl. vannak akik teljesen elvetik a szénhidrát etetését, mások ezt alkalmazzák a takarmány bázisaként), a speciális edzési-, szoptatási-, kiskutyanevelői-, stb. receptúrákra pedig igaz a mondás, miszerint "ahány ház, annyi szokás". De hogy kié a jó, vagy a legjobb, azt nem a receptúra alapján lehet megállapítani, hanem a kutya alapján. Ha korának és fizikai igénybevételének megfelelő kondícióban van, akkor amit kap, az NEKI jó.

Az összetevőkről általában...

Fehérje: A fehérje nem csupán hús lehet! Nagyszerű fehérjeforrás a tojás is, sőt az sokkal könnyebben emészthető is. Hús etetésnél vegyük figyelembe, hogy attól, hogy  valami "állatból van", még nem számít rögtön "hús"-nak! Ha megvizsgálunk egy far-hátat, vagy egy csirkefejet, könnyen megállapítható, hogy színhúst csak mutatóba tartalmaz, így csak energiaként, ásványi anyagként (csont),  illetve ballasztként számolhatunk ezekkel az alapanyagokkal. A csirkemell- és marha nyesedéknél is figyelembe kell venni a zsír- illetve faggyútartalmat, de ugyanez megfordítva is fontos: száraz hús etetésénél ügyelni kell rá, hogy hozzájusson az állat megfelelő mennyiségű zsírhoz is, főleg, mert már a fehérje lebontásához is szüksége van energiára, és ha nem kapja meg ezt a takarmányból, akkor saját tartalékaihoz fog nyúlni! (Erre alapulnak a humán "húsdiéták".) Azon kívül, hogy a kutya ilyen esetekben lefogy, ráadásul hosszú távon káros is lehet a szervezetére. A tojás etetésénél arra kell figyelni, hogy a nyers fehérje avidint tartalmaz, ami megköti a biotint így hosszú távon biotinhiányos állapothoz vezethez, ezért a tojásfehérjét mindig hőkezelni kell (a szalmonállára a kutyák kevésbé érzékenyek, mint az ember). A legjobb ha csak annyira főzzük meg, hogy elfehéredjen de még kocsonyás maradjon, a sárgája pedig még nyers. A húsok közül a vadak és sertés húsát MINDIG meg kell főzni, de a többi húsfélét etethetjük nyugodtan nyersen is. A kutyákra a romlott hús sem veszélyes, persze rothadó tetemeket ne etessünk vele, de attól, hogy a husinak van egy kis "szaga", az még bőven tökéletes a számára. Fontos, hogy egy egészséges, felnőtt szervezet fehérjeegyensúlyban van, ami azt jelenti, hogy csak annyi fehérjére van szüksége, amit a napi életfolyamatai során elveszít, tehát egy kedvencként élő közepes termetű eb igénye alig pár falat hús és egy sportkutyánál ezért is fontos a személyre szabott táplálék-összeállítás, hisz nála ez a létfenntartáshoz szükséges mennyiség többszörösére is rúghat (az edzés milyenségétől függően).

Zsír: A kutyák számára a zsír sokkal jobban hasznosuló, sokkal természetesebb energiaforrás, mint a szénhidrát. Komolyabb megterheléskor a kutyákat célszerűbb inkább zsír vagy olaj kiegészítéssel ellátni energiaforrásként, mint szénhidráttal, mivel az izommunka számára az energiát a sejtekben a zsírsavak és nem a szénhidrátok szolgáltatják. Ráadásul a zsírkiegészítéssel a vércukorszint csak lassabban csökken, mint szénhidrátok etetésénél, így a munkateljesítmény is jobbá válik. A zsír etetésénél arra is figyelni kell, hogy ne adjunk túl sokat belőle, ez egyrészt elhízáshoz, másrészt a széklet ellágyulásához, ami pedig bűzmirigygyulladáshoz vezethet, továbbá gondolni kell arra is, hogy a zsírtartalom hirtelen megemelése hasmenést okoz.

Szénhidrát: A  legújabb tanulmányok szerint erre a kutyának nincs, vagy csak nagyon kis mennyiségben van szüksége. A kutyatápokban ezt az összetevőt ritkán szokták feltüntetni, holott a legtöbb takarmány bázisát ez adja (mivel olcsó). Az édességek, cukros ételek etetését a kutyánál mindig kerülni kell! A csokoládé pedig kifejezetten káros! A növényi szénhidrátokat mindig hőkezelni kell (pl. tészta, rizs, krumpli, kukorica, stb).

Nyersrost: Ezek az anyagok a kutya számára emészthetetlenek, mégis fontos élettani hatásaik vannak! Kis mennyiségben, de szükségesek az állat számára. A rostok megkötik a bélben keletkező káros anyagok egy részét, táplálékul szolgálnak a bélbaktériumok számára, és teltségérzetet keltenek a kutyában. Nagyszerű rostforrás a kutyák számára a reszelt alma és répa, de kevés kivételtől eltekintve szinte minden gyümölcsből adhatunk nekik.

Ásványi anyagok: Főleg növendékkorban fontos, hogy megfelelő arányban és mennyiségben jusson hozzá a kölyökkutya ezekhez a tápanyagokhoz, de felnőtt korban is kialakulhatnak hiánytünetek. Fontos, hogy ezek az elemek egymással is interakcióban vannak, így pl. egy kizárólag Ca-ot tartalmazó kiegészítő etetése felboríthatja a Ca-P egyensúlyt, továbbá a cink felszívódást akadályozza, ami pedig cinkhiányt okoz (lelassul a növekedés, csökken a munkavégzés hatékonysága) ezért nem tanácsos csak egy-egy féle ásványi kiegészítőt etetni! A legjobb és legteljesebb ásványianyag-kiegészítő a csont. A gyári száraztápok ezeket az elemeket (és a vitaminokat is) az ideális arányban tartalmazzák, azokhoz hozzáetetni nem kell! A házi összeállítású takarmányhoz pedig már be tudunk szerezni jó minőségű kiegészítőket, amik a megfelelő arányban tartalmazzák az ásványi anyagokat. De a kutya számára is jobb móka, ha hetente egyszer-kétszer kap egy csontot.

Vitaminok és egyéb kiegészítők: Az ásványi anyagokhoz hasonlóan a gyári kutyatápokhoz plusz vitamint hozzáetetni nem kell! A jól összeállított házi koszt mellett sem lesznek a kutyának hiánytünetei, de egy betegség után, vagy a téli időszakban lehet hozzáadni a rendes takarmányához vitaminkeveréket. A speciálisan kutyáknak szánt komplexeket etessük csak!
Ide sorolhatók a szőrminőséget javító kiegészítők (pl.: Biotin), és az ízületvédők (glükózamin és kondroitin-szulfát) is. 

http://www.kutyahirek.hu/index.php?aid=e7096bc42881c088afe7e81&cat=19