Pomázi Ágoston természetvédelmi szakmérnök és vadgazdamérnök 1972-től vadászik elsősorban tacskókkal, melyeket kotorékozásra, illetve ugrasztásra használ.

Emellett elismert kutyatenyésztő: drótszőrű magyar vizsla-, labrador- és szálkásszőrű tacskókölykök kerülnek ki kezei közül. Immár nyugdíjas, de a Somogy Megyei Vadászkamara kinológusaként, vadászati és vadgazdálkodási szakértőként a mai napig aktívan dolgozik, a kotorékozás elismert hazai szaktekintélye. Erről, a napjainkban – egyes médiákban – egyre gyakrabban támadott vadászati módról nyilatkozott lapunknak.
    A hetvenes-nyolcvanas években az intenzív rókagyérítésre a hagyományos vadászati módok mellett, még a mérgezést és a füstgyertyával történő gázosítást is alkalmazták, de a kilencvenes években ezeket természetvédelmi okokból betiltották. Az Európai Unióban is hasonló elvek alapján ítélnek, ezért e módszerek ma sem alkalmazhatók. Betiltásukkal közel egyidőben kezdődött a rókák orális immunizációja, melynek eredményeképpen a veszettség már nem tizedeli meg rendszeresen állományukat, miközben – a rendszerváltás eredményeként – a mezőgazdáságban struktúraváltás történt: az addigi nagytáblás művelési mód helyett a kistáblás, mozaikos szerkezet vált uralkodóvá.

A megváltozott táj szinte tálcán kínálta az elszaporodott zsákmányállatokat a ravaszdiknak. Mindez hamarosan éreztette hatását, a rókaállomány robbanásszerűen megnőtt, melyet jól példáz a következő néhány adat: a nyolcvanas évek végén huszonnégy-harmincezer vadászok által elejtett vörösbundás volt terítéken, s emellett jelentős volt a gázolás, illetve a betegségekben elhullottak száma is. Egy évtizeddel később a terítéken ötven-hatvanezer állatot számoltak, tehát két-háromszor többet, ugyanakkor az állomány már több mint négyszeresére duzzadt. Ekkora populáció, figyelembe véve a területek eltartó képességét, nem megengedhető, ezért is különös hangsúlyt nyert a minden megengedett módon való rókagyérítés, melynek egyik legfontosabb módja az úgynevezett kotorékozás. Ez egy klasszikus vadászati mód, melynek során az alkalmi vagy állandó kotoréklakók kiugrasztása és fegyverrel való elejtése a gyakoribb, de ha ellenállásba ütközik a kutya, föld alatti harc alakul ki, ami kétesélyes. Általában a gazdák nem szokták megvárni a harc végkimenetelét – egy úgynevezett katlant, azaz egy gödröt ásnak a kotorék azon részénél, ahol a párharc kialakult, a róka és a kutya közé. Ekkor egy úgynevezett fogóvas segítségével sérülés- és fájdalommentesen megfogják a rókát, s további sorsáról a szakszemélyzet gondoskodik (rendszerint kíméletesen kiirtják). Tény ami tény, a természet rendje alapján előfordul, hogy a párharc során a róka vagy a borz kerül ki győztesen, a kutya szerzi a komoly sérüléseket.

A kazlazás nem kifejezetten kotorékmunka, de nagyon hasonlít hozzá: ilyenkor a nagy körbálák közé befúrt járataiból legegyszerűbben és leghatékonyabban kutyával lehet kiugrasztani a rókát, majd puskavégre kapni. A kotorékmunkára elsősorban a koslatási idején (tehát a párzási időszakban) kerül sor, s az ilyenkor kiugrasztott állatok száma oly jelentős, hogy más vadászati módokkal ez nem pótolható.
A vadászati törvény tiltja a műkotorékban rendezett versenyt, viszont a fiatal kutyák tanítására és vizsgáztatására továbbra is lehetőség van. Ezt a vadászkutya alkalmassági vizsgaszabályzat szerint kell végrehajtani. A műkotorékban így végzett munka nem ütközik az állatvédelmi törvény előírásaiba.

A klasszikus értelemben vett kotorékozás viszont napjainkban is engedélyezett, sok évszázados vadászati mód, melyet a vadászati törvény az apróvad vadászati módok közé sorol, s itt foglalkozik szabályozásával. E mód, illetve tevékenység a vadászatra jogosult hozzájárulásával történhet, azaz a helyi vadásztársaság tudtával és beleegyezésével. Függetlenül attól, hogy a kotorékozást végző személy rendelkezik-e a vadászat személyi feltételeivel, azaz van-e vadászvizsgája, csak megfelelő szakszemélyzet jelenlétében végezheti a kotorékozást. Így tehát ha például van valakinek egy arra alkalmas kutyája, akkor sem kotorékozhat egyedül vagy hasonló személyek társaságában, szakmai felügyelet nélkül. Viszont ha az említett feltételeket betartja, egész évben hódolhat szenvedélyének, mivel a rókavadászatnak nincs tilalmi ideje, hiszen a túlszaporodott populáció többek között súlyos állat- és humán-egészségügyi veszélyeket hordoz. Ma már nem ritka, hogy a rókák az emberi településekre is behatolnak, s ilyenkor a háziállatokkal különböző módon kontaktusba kerülnek, melyek során leginkább a kutyák és a macskák fertőződnek meg, pl. a legújabban jelentkező, emberre is veszélyes kórokozóval, az Echinococcus multilocularis (apró galandféreg) élősködővel. Vadgazdálkodási szempontból apróvadas vadászterületeken a ravaszdik kártétele igen jelentős, mivel az ivadékgondozás időszakában a szaporulatban súlyos veszteségeket okoznak, valamint a védett állatok tojásainak, fiatal egyedeinek pusztítása miatt a természetvédők is korlátozásuk mellett voksolnak. Tehát a kotorékozás mint vadászati mód nem csupán hagyományőrzés, hanem jelentős társadalmi, nemzetgazdasági hasznot is hajtó tevékenység – jelenleg ennél hatékonyabb módszer nem áll a felszaporodott rókák állománygyérítésére.

   Sajnos egyes „laikusok” a kotorékozást állatviadalnak tekintik, pedig az állatvédelmi törvény világosan megfogalmazza, mit takar az állatviadal fogalma, és egyben szigorúan tiltja is. A vadászatra tanított és alkalmazott állatokra nem vonatkoztatja a törvény az állatviadal fogalmát, így a kotorékozás legális, hiszen vadgazdálkodási célt szolgáló tevékenység, mely nem nyújt közvetlen „élményt” a kutya vezetőjének. Az állatviadalnak viszont, melynek szervezése tehát jogellenes, lényege az, hogy az állatok nézők előtt láthatóan, nyilvánosan harcoljanak, ezzel egyfajta vizuális élményt nyújtsanak. Nem hallgathatjuk el azt viszont, hogy a legálisan kotorékozók között is előfordulhatnak deviáns személyek, akik nem a valós föld alatti tevékenységről, hanem annak eredményéről elrettentő fotók, videofelvételek nyilvánosságra hozatalával próbálnak kérkedni, ami a jóérzésű emberekben jogos felháborodást vált ki, úgy a vadászok, mint a laikusok táborában.

Vadászaton csak a megfelelő vadászati módra idomított, vadászati alkalmassági vizsga letétele után vizsgabizonyítvány birtokában vehetnek részt a kutyák. Amennyiben a természetben a kotorékozó kutyának nincs meg a megfelelő bizonyítványa, úgy a vadászatra jogosultat, tehát a vadásztársaságot büntetés sújtja, akik tehát így érdekelve vannak abban, hogy valóban csak megfelelően idomított állatok vegyenek rész a róka és borzállomány gyérítésében. Mindez a törvényi szabályozás 2002. március 1-jén lépett hatályba, de a minden vadászati módra kiterjedő vadászkutya-alkalmassági vizsgaszabályzatot, azaz a VAV-ot az FVM 2008. januárjában hagyta jóvá, és tette közzé az FVM Értesítőben.
Meddig lesz Magyarországon kotorékozás? Ezt a vadászati módot megszüntetni jelenleg nagy hiba lenne, mivel a rókapopuláció szabályozására napjainkban hatékonyabb módszer nincs elfogadva. Megszüntetése esetén többek között komoly közegészségügyi, járványügyi és természetvédelmi problémák jelentkeznének, súlyosbodnának.

http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=7193