Tavaly tavasszal a második terhességemmel fekvésre voltam ítélve, így kicsivel több időm jutott az internetet böngészni. Követni kezdtem a Facebookon az Állatvédőrség oldalát is. Egyik nap az üzenőfalon a legelső bejegyzés tőlük volt. Pár kép a kutyáról és alatta a története röviden összefoglalva – idézi fel Molnárné Daróczi Edina. – Jasont és társát gazdái magukra hagyták egy üres telken élelem és bármiféle ellátás nélkül. Az utolsó percekben érkezett a segítség, hiszen a kutya felélte minden tartalékát: izmai lesorvadtak a testéről, zsírszövetei teljesen eltűntek. Csak egy csontváz maradt az egykor feltehetően pompás kutyából. Csak néztem a képeket, a kutya tekintetében benne volt minden. A múltja, a félelem, a remény, minden.

A fiatal anyukát megrendítették a látottak, felhívta a férjét, elmesélte a történetet és elküldte neki a képeket Jasonről. Mindkettőjüket elfogta az érzés, hogy segíteniük kell a kutyán, ott a helye náluk. Rövidesen felvették a kapcsolatot az Állatvédőrséggel, s el is indították az örökbefogadást megelőző adminisztratív teendőket.

Amikor férje, Tibor hazahozta, a kutya rettenetesen sovány volt, erőtlen, és borzalmasan félt.

– A kutyán látszott a rettegés. Egy hangosabb szótól, nevetéstől, vagy akár csak a becsapódó kaputól is maga alá vizelt. Tudtuk, hogy nehéz menet lesz visszanyerni a bizalmát – emlékezett vissza a férfi, akit a kutya hamar elfogadott falkavezérnek, innentől kezdve pedig gördülékenyebben mentek a dolgok. – Szépen lassan közeledtünk felé, a lányomat is lassú, nyugodt mozdulatokra intettük és ennek meglett az eredménye.

Mint a házaspár fogalmaz, Jason pár hét alatt egy bújós nagymackó lett, akitől egyáltalán nem kellett tartaniuk. Mindenki nagyon hamar a szívébe zárta.

– Összességében azt mondanám, hogy az első időszak is nagyon pozitív volt, függetlenül attól, hogy azért mindenkinek bőven kellett alkalmazkodni a helyzethez. Mivel ugye egy éheztetett kutyáról van szó, az első pár hónapban habzsolt és rendszeresen bepróbálkozott a másik kutyánknál, Ninánál, hogy elveszi tőle az ételt. Ebből több összeszólalkozás is volt köztük, hónapokig úgy kellett etetni őket, hogy köztük állt valamelyikünk. Aztán ahogy rájött, hogy itt rendszeresen kap enni, és nem kell senkivel megküzdeni érte, úgy elcsendesedett ez a dolog – árulta el Tibor.

Felesége hozzátette, neki jó ideig fenntartásai voltak, hogy nem lesz-e félelmei miatt agresszív a kutya, hogy nem támad-e majd félelemből. Szerencsére az idő pozitív választ adott kérdéseikre, s eloszlatta aggodalmaikat. A befogadott eb mára igazi, szeretett családtag, ám keserű múltját valószínűleg soha nem felejti el.

– Azóta eltelt lassan egy év. Jason sokkal kevésbé fél, de még mindig vannak helyzetek, amikor látszik a szemében a rettegés, illetve maga alá vizel. Ilyen volt a szilveszteri petárdázós időszak, vagy amikor a szél becsapja valamelyik ajtót, vagy esetleg keményebben kell rájuk szólni, mert valami rosszaságot csináltak. Nem tudom, hogy ez valaha el fog-e múlni nála, szerintem nem – árulta el Edina. – Azt sem tudjuk pontosan, hogy mi is történt vele, de az biztos, hogy nem csak éheztették és magára hagyták. Viszont nála hálásabb kutyával még nem találkoztam.
 
Harci kutyák gyerek mellé?
– Leginkább a lányom miatt féltem eleinte, hiszen egy kétéves gyerek nem tudja még, hogy Jasont mindig csendben és nyugodt mozdulatokkal kell megközelíteni, mert ő más, mint Nina. De Jason ezt a félelmemet is hamar eloszlatta. Amikor sok volt neki a lányom, akkor egész egyszerűen bevonult a házába és ottmaradt. A gyerek pedig tudja, hogy a kutyák háza tabu – beszélt az összeszokásról az anyuka. Elárulta, amióta megszületett a kisebbik lányuk, és már Jason számára is elérhető közelségben van, azóta ő neki a mindenség.

– Minden alkalommal hatalmas puszival köszönti, és amíg Nina, a másik kutyánk hebrencs, ugrál és csipkedve invitálná bármelyikünket játékra, addig Jason nyugodt, lassú és inkább hanyatt dobja magát, hogy a hasát vakargassuk, vagy egyszerűen csak az ölünkbe bújik – számolt be mindennapjaikról. Hangsúlyozta, ledőlni látszik minden előítélet, ami a harci kutyákat övezi. Jason ugyanis keverék, testfelépítése inkább staffordshire terrier, a hasán lévő pöttyök miatt pedig argentin dog.

– A közvélemény úgy tartja, hogy egyik fajta sem való gyerek mellé és „vérengző vadállat”. Ezekből mi nem tapasztaltunk semmit. És igazából eszünkbe sem jutott, hogy csak a fajtája miatt félnünk kellene tőlük. Ugyanis Nina is argentin dog keverék. A „harciassága” talán csak abban nyilvánult meg, hogy amikor most készítették rólunk a fotót ehhez a cikkhez, és a fotós a kisebbik lányom közelébe lépett, Jason beállt a babakocsi és a fotós közé. Viszont azt hiszem, bármilyen fajtájú kutya így tett volna, amelyik szereti és védi a családját – mondta el az édesanya.

Állatbarátok az állatkínzásról
Magyarországon az állatkínzás mára nagyon elfajult, az emberek egyszerűen képtelenek tisztelni az állatok életét – véli a Molnár házaspár.

– Nem tudom, más országokban ez hogyan működik, de én csak az Állatvédőrség hírei között olyan mértékű brutalitást látok, ami már ijesztő. És igazából nincs semmi, ami visszatartaná az embereket ettől – mondta el Molnárné Daróczi Edina. – Nagyon sok gyerek már ebbe nő bele, ezt hozza otthonról. Bántják az állatokat, szaporítják, eladják őket az interneten, és megtehetik, mert senki nem vonja felelősségre érte őket. És amíg mi fel tudunk mutatni egy sikertörténetet, addig erre az egy történetre jut száz másik, amik között van rengeteg, ami az állat szomorú halálával végződik. Ez így sajnos nagyon rossz arány.
Mint fogalmaz, amíg a felelősségre vonás elmarad, addig legalább annyit kellene tenni, hogy nem a neten vásárolunk kutyát, hanem elhozzuk menhelyről, gyakorlatilag ugyanazt. Hangsúlyozza, ezek a kutyák is ugyanolyan édesek, szerethetőek.