A mindennapi élet egyik legfontosabb alapgyakorlata, melynek tömérdek előnye van, mind a kutya, mind a gazdája szempontjából. A kutyát bárhol otthagyhatjuk, s közben nyugodtan végezhetjük ügyes-bajos dolgainkat (pl. rövid bevásárlás, gépjárműbe ki és beszállás stb.), ezért neki is boldogabb az élete, hiszen nem kell bezárva otthon maradnia.

Nem utolsó sorban az erre betanított kutya a hívó szónak is jobban engedelmeskedik, mert neki sem kellemes elnyomni magában a vágyat, hogy kövesse a gazdáját. Amikor megkapja végre a parancsot, hogy álljon fel, és jöjjön, ezt szinte megváltásnak érzi. A „hozzám” éppen a „feküdj” révén nyer egészen más érzelmi színezetet, a kutyának nem kell, hanem szabad mennie.

Azokat a kutyákat, amelyekből hiányzik a természetes engedelmesség, a „feküdj” segítségével lehet ránevelni arra, hogy megbízhatóan szót fogadjanak, és parancsra a gazdához menjenek.

A fektetés nagyon egyszerűen tanítható, úgyhogy feltétlenül boldogul vele az is, aki ilyesmiben nem különösebben jártas. Általában a tanítást akkor kell elkezdeni, amikor a gazda megítélése szerint a kutya már tud koncentrálni a feladatra. A korán érő fajtáknál ennek megfelelően korábban, a későn érőknél később, a lényeg az, hogy felesleges túl korán próbálkozni, mert túlságosan sokat kívánnánk egy ugrabugráló, játékos kölyöktől.

Példa a tanításra: A kutyát olyan ingerszegény környezetbe visszük sétálni, ahol a talaj növénytakarója miatt egyébként is szívesen heverészne. (száraz, füves rét)

Biztosítsunk egy kis időt számára, hogy az új környezetben akklimatizálódjon, szaladgáljon és a belső ingerek elvonó hatásától, megszabaduljon. (vizelés, székelés) Amennyiben ez megtörtént, hívjuk magunkhoz a kutyánkat és a „feküdj” vezényszó érthető kiadása mellett, a nyaktájékon történő nyomással a földre fekvésre kényszerítjük a kutyát.

Egy értelmes kutyának ahhoz, hogy felfogja miről is van szó és készségesen vezényszóra lefeküdjön, bámulatosan kevés ismétlésre van szüksége. Fontos, hogy már az első próbálkozásoknál az értésére kell adnunk, hogy kifejezett parancs nélkül tilos felállnia.

Teljesen felesleges, és helytelen két külön munkafolyamatban tanítani a kutyát arra, hogy lefeküdjön és arra, hogy fekve maradjon.

Eleinte álljunk szorosan a kutya mellé, -tartsuk kontrol alatt-, hogy még csak alkalma se legyen a felállásra gondolni. A fokozatosság elvét szem előtt tartva, amikor úgy gondoljuk, hogy a megfelelő módon és ideig feküdt már a kutya, akkor a „gyere, hozzám” szavak kíséretében fussunk odébb néhány lépést és simogassuk, dicsérjük, kezdjünk játszani kutyánkkal, ezzel kárpótoljuk az imént kiállt kellemetlenségekért. Amikor a következetes gyakorlásnak köszönhetően a kutyánk percekig nyugodtan fekve marad még úgy is, hogy eltávolodunk tőle, úgy megkockáztathatjuk, hogy a látószögéből kilépve, teljesen magára hagyjuk. Ebben az esetben megkönnyíthetjük a kutyánk dolgát azzal, hogy otthagyunk mellette néhány tárgyat, amelyet jól ismer.
 

A tárgy a kutya számára az otthon erősen redukált jelképe, a gazda pedig nem a kutyát hagyta ott azért, hogy a tárgyra vigyázzon, hanem a tárgyat, hogy a kutya ott maradjon.

Amennyiben jól képeztük ki a kutyánkat, ezt az igénybevételt nem erőfeszítésnek, hanem örömnek érzi, hiszen így bárhová elkísérheti a szeretett gazdáját, és ez minden rendes kutya számára az élet legfőbb boldogsága.
http://www.kutyahirek.hu/index.php?aid=89daffad29703f79de937cb&cat=16&subcat=16